Czeizel Endre fia, Gábor apja utolsó hónapjairól mesélt

élet Czeizel Endre
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Czeizel Endre családja a genetikus halála után nem igazán nyilatkozott, pedig az örökösödési vitától volt hangos a sajtó. Fia, Gábor most megtörte a csendet, és elmesélte, hogyan teltek apja utolsó hónapjai: a genetikus az idővel küzdött, ugyanis tudta, hogy menthetetlen.

"Az időt tartotta a legértékesebbnek" – mondta a genetikus fia, Gábor, aki hozzátette, apja pontosan tudta, hogy menthetetlen. Pontosan kiszámította, hogy mennyi ideje van hátra, ezt próbálta egy kicsit kitolni, hogy még életében mindent elrendezhessen.

"Nem az anyagi vagyont osztotta-szorozta. Bármilyen furcsán is hangzik, az számára sohasem volt fontos"

– mondta Gábor.

Czeizel Endre még életében szeretett volna mindennek pontot tenni a végére Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Elárulta azt is, Czeizel Endre pontosan tudta, hogy egy agresszív kemoterápiával nyerhet két évet, és így is lett. "Utolsó éveiben nagyon megváltozott, sokkal bensőségesebb lett a viszonya velünk. (...) Felbecsülhetetlen a szellemi hagyatéka, ezért is méltatlan hozzá az örökség körüli harc" – mondta a Story magazinnak Gábor, aki erről nem is akart többet beszélni, hiszen az mindenki számára ismert. Czeizel Endre szeretője százmilliót követelt két közös gyereküknek a genetikus halála után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.