Tóth Gabi A Dal 2017
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Emlékeztek még arra a Tóth Gabira, aki sok-sok évvel ezelőtt a Megasztár színpadán bemutatkozott? Az énekesnő felidézte ezeket az éveket, és arról is mesélt, mennyit változott azóta. 

Gyerekkorról, fiatalkori előadóművészi ambícióról, a Megasztárról és Tóth Veráról, valamint a jelenről beszélgetett D. Tóth Kriszta Tóth Gabival az Elviszlek magammal című műsorában. Az énekesnő sok egyéb mellett arról is beszélt, úgy érzi, mára már lenyugodott, megtalálta párját egykori mentoráltja személyében – aki egyébként az alkotótársa is –, egyre közelebb kerül a zenei stílusához is.

Gabi felidézte azokat az éveket is, amikor szinte fél évről fél évre stílust váltott, így beszélt erről: "Lenyugodtam. Én már közönségesnek látom azt a Tóth Gabit, aki voltam. 19-20-21 évesen fiatal lány voltam, élveztem az adottságaimat, azért sportoltam. Láttam a tévében a sztárokat, a Lady Gagát, a Rihannát, a Madonnát, ők is bevállalták, akkor én én... Nem szégyellem..." – jelentette ki az énekesnő, aki bekerült A Dal döntősei közé, és nem titkolt vágya, hogy ő képviselje hazánkat a nemzetközi versenyen.

Tóth Gabi A Dal színpadán Forrás: MTVA-Kaszner_Nikolett

Szabó Zsófi és férje, Kis Zsolt kétlaki életet élnekhttp://www.life.hu/sztarok/20170216-szabo-zsofi-es-kis-zsolt-ketlaki-eletet-elnek.htmlSzabó Zsófi és Kis Zsolt mindennél jobban vágynak közös otthonra, ám Zsófit Budapesthez, Zsoltot Nyíregyházára köti a munkája. A fiatal pár tagjai folyton ingáznak, így érthető, hogy még a babaprojekt - amit amúgy folyton kérdeznek tőlük - sem aktuális.TV + Sztárok--Story-gála: Demjén Ferenc: "Nem hagytam abba"http://www.life.hu/sztarok/20170211-demjen-ferenc-kulondijat-kapott.htmlDemjén Rózsi különdíjat kapott a Story-gálán. De hogy mit üzen a fiataloknak, és hogyan érzi magát túl a 70-en, azt az alábbi videóban nézheted meg. TV + Sztárok--Story-gála: Gyönyörű nő Győrfi Pál feleségehttp://www.life.hu/sztarok/20170211-story-gala-gyorfi-pal-felsegevel-erkezett.htmlGyönyörű feleségével érkezett az idén is a Story-gálára Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. Adrienn, ahogy mindig, most is tündökölt. TV + Sztárok--Story-gála: Opitz Barbi tündökölthttp://www.life.hu/sztarok/20170211-story-gala-opitz-barbi-tundokolt.htmlMegváltozott életkörülményeiről mesélt a Life.hu-nak az X-Faktor győztese, Opitz Barbi. Boldog, hogy meghívták a gálára, és örül annak, hogy hírességek között mozoghat. TV + Sztárok--Story-gála: Gubík Ági az év színésznőjehttp://www.life.hu/sztarok/20170211-story-gala-gubik-agi-az-ev-szinesznoje.htmlGubík Ági lett a Story-gála Év Színésznője díjának nyertese. Beszéde ennyi volt: "Köszönöm!" A színésznő Barátok közt-beli karakteréről beszélt a Life.hu-nak. TV + Sztárok--Nádai Anikó gyönyörű volt a Story-gálánhttp://www.life.hu/sztarok/20170211-nadai-aniko-gyonyoru-volt-a-story-galan.htmlA ValóVilág ideje alatt sokan piszkálták Nádai Anikót, hogy nagyon vékony. Nos, most sincs elhízva, de csak úgy ragyogott az év celebeseményén. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.