Ripli Zsuzsanna szerelem A mi kis falunk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A híres színésznő elmesélte, hogy mi a boldog párkapcsolatának titka. 

Ripli Zsuzsi, "A mi kis falunk" című új sorozat színésznője őszintén mesélt az életéről. Elárulta, hogy egy egyszerűnek tűnő rutinműtét során 15 éves korában elveszítette az édesapját, amit még a mai napig sem tudott teljesen feldolgozni.

Ripli Zsuzsi elárulta, szeret udvarolni a párjának Forrás: FHM

19 éves korában költözött fel Szigetvárról Budapestre, ahol azonnal felfigyeltek a tehetségére. Először modellként, később színésznőként is sikereket aratott, eközben pedig néhány szerelmi kapcsolata is volt. Zsuzsi azt is elárulta, hogy számára fontos a szépség, emiatt pedig odafigyel az egészséges életmódra, sőt még egy mellnagyobbító műtéten is átesett.

"De ez kevés lenne a mai világban, a szépség amúgy is múlandó. A léleknek is rendben kell lennie, akkor tud az ember sikereket elérni a szakmában és a magánéletben is" - folytatta a színésznő.

Azt is megtudtuk, hogy boldog párkapcsolatban él, jól érzi magát a női szerepekben: szívesen főz, rendezgeti a lakást, és még udvarolni is szokott a párjának:

"Fontos az odafigyelés, hogy azt a törődést adjam a páromnak, amit én is elvárok tőle. És nem csak neki kell udvarolnia, hanem nekem is állandóan" - írta meg a BestMagazin.

Csernus Imre negyedszerre is megházasodotthttp://www.life.hu/sztarok/20170217-csernus-imre-negyedszerre-is-megnosult.htmlTeljesen új életet kezdett és titokban negyedszerre is megházasodott Csernus Imre, az ország pszichiátere. Nyugodt, falusi életet él ezentúl, egy egri borvidékre vonult vissza a híres doktor. TV + Sztárok--Kállay-Saunders András végre tisztázhatja magáthttp://www.life.hu/sztarok/20170217-lassan-veget-erhet-kallay-saunders-birosagi-ugye.htmlEgy évekkel ezelőtti verekedéses ügy miatt került bíróság elé Kállay-Saunders András. A huzavona azóta is tart, András pedig minden lehetséges módon az igazát próbálja bizonyítani. TV + SztárokOrigoPécsi Ildikó szívesen kibékülne Pártos Csillávalhttp://www.life.hu/sztarok/20170217-pecsi-ildiko-kibekulne-partos-csillaval.htmlÉvek óta tart Pécsi Ildikó és egykori menye között a harc, Pártos Csilla nem is adja fel. A művésznő azonban nem bírja már ezt a megpróbáltatást, kórházba is került nemrég. Addig kellene békülni, amíg lehet. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huMegvan Gundel Takács Gábor utódja? Ők voltak próbafelvételen!http://www.life.hu/sztarok/20170217-gundel-takacs-gabort-heder-barna-vagy-kovacs-koko-istvan-valthatja-az-mtva-nal.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Gundel Takács Gábor távozik az MTVA-tól, hamarosan eltűnik a köztévé képernyőjéről. Korábban volt szó arról, hogy Jakupcsek Gabriella váltja majd Gundit, most azonban kiderült, kiket hívtak be próbafelvételre a Kunigunda utcába. Közülük kerülhet ki a Maradj talpon! új műsorvezetője, de egyelőre még nem dőlt el, ki kapja a munkát. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huBukta a nyereménylakását Alekosz: pert nyert az RTL Klubhttp://www.life.hu/sztarok/20170216-bukta-a-nyeremenylakasat-alekosz-pert-nyert-az-rtl-klub.htmlA Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 14-én helyben hagyta az elsőfokú bíróság egy évvel ezelőtti ítéletét: vissza kell adnia nyereménylakását VV Alekosznak. A ValóVilág egykori nyertese teljes egészében elveszti lakásának tulajdonjogát, és az az RTL Klubhoz visszakerül.TV + Sztárok--Vince Aliz Liza az RTL Klubnál kapott munkát http://www.life.hu/sztarok/20170216-vince-aliz-liza-az-rtl-klubnak-dolgozik.htmlVince Aliz Liza, a tavalyi tehetségkutató egyik énekesnője idén a stáb munkáját fogja segíteni a RTL Klubnál. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.