Sztárok legkínosabb reklámszereplései: Ördög Nórától Bodrogi Gyuláig

Kovács Ági Szilágyi János Ördög Nóra Bodrogi Gyula reklám Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hazánkban is népszerű sztárokat alkalmazni egy-egy márka reklámozására, de sajnos kevés kisfilm sikerül jól. A legtöbb kínos mosolyra készteti a nézőt, de van olyan is, amit egyszerűen nézni is kellemetlen. Annak ellenére, hogy a reklámok nagy része komolytalanra sikerül, egyre több celeb vállal ilyen szerepléseket, persze nem véletlenül. Összeszedtük a hazai hírességek legzavarbaejtőbb reklámparádéit, íme!

Szilágyi János és az életbiztosítás

Az biztos, hogy a biztosító célközönsége ismeri Szilágyi Jánost, és ő még azok közé a hazai hírességek közé tartozik, akik nem vesztették el hitelüket. Mégsem tűnik igazinak az, ahogy a Pulitzer-emlékdíjas újságíró, riporter az életbiztosítás előnyeit sorolja egy régi, poros karosszékben ülve, sőt, inkább visszás. Arról nem is beszélve, hogy kissé erőltetettnek is tűnik, és teljesen hiányzik belőle a meggyőződés.

Bodrogi Gyula a gyógygomba bűvöletében

A nemzet színészeként Bodrogi Gyula szintén nem túl hiteles a gyógygomba népszerűsítőjeként, pedig nagyon igyekeztek a készítők. Megvan a tipikus reklámidill: együtt a család, mindenki mosolyog, boldog, persze csak azért, mert ott a gomba, ami minden bajra gyógyír. Valahogy mégsem tudjuk elhinni, hogy Bodrogi Gyula élete csak úgy lehet teljes, ha mindennap gombázik.

Kovács Ági Teekanne-pillanata

Sokáig nem ismertük Kovács Ágit más oldaláról, de hisz miért is akartuk volna? Ő olimpiai bajnok magyar úszó, akit sokszor ünnepelt már az ország. Azóta azonban már azt is megtudhattuk, miért nem lett ő színésznő: mert nem tud színészkedni. Kovács Ági és az ő Teekanne-pillanatai nagyon gyengére sikerültek, annyira érződik, hogy betanult szöveget mond, a legcsekélyebb meggyőződés nélkül.

Ördög Nóri mint repkedő angyal

Ebben a reklámban nincs hiány sem mosolyból, sem lelkesedésből. Könnyedén elhiszi az ember, hogy Ördög Nóri szeret ebben az üzletben vásárolni, de mégsem jó. Maga az ötlet teszi bizarrá és kellemetlenné a kisfilmet. Angyalként reptetni Ördög Nórát már túlzás, és meglehetősen ömlengős, ahogy egy pálcával varázsolja elő az elbűvölő árakat és tündéri ajánlatokat egyetlen suhintással.

Király Viktor, a pattanások tudora

Az énekes minden bizonnyal már nem küzd pattanásokkal, ez többnyire a tinédzserek problémája. Így már az is kérdéses, hogy miért éppen Király Viktorra esett a márka választása, honnan tudhatja ő, hogy a legújabb termék mennyire hatásos? Ha túllendülünk a hitelesség kérdésén, akkor is van még bőven baj a reklámmal: mondjuk a zenész alakítása, és a kizárólag erre az "alkalomra" írt dal, ami eléggé fülbemászó ahhoz, hogy ne tudjuk kiverni a fejünkből egész nap, de eléggé idegesítő is ahhoz, hogy még véletlenül se ezt a terméket válasszuk.

Szerinted melyik a legkínosabb?

Kállay-Saunders András végre tisztázhatja magáthttp://www.life.hu/sztarok/20170217-lassan-veget-erhet-kallay-saunders-birosagi-ugye.htmlEgy évekkel ezelőtti verekedéses ügy miatt került bíróság elé Kállay-Saunders András. A huzavona azóta is tart, András pedig minden lehetséges módon az igazát próbálja bizonyítani. TV + SztárokOrigoPécsi Ildikó szívesen kibékülne Pártos Csillávalhttp://www.life.hu/sztarok/20170217-pecsi-ildiko-kibekulne-partos-csillaval.htmlÉvek óta tart Pécsi Ildikó és egykori menye között a harc, Pártos Csilla nem is adja fel. A művésznő azonban nem bírja már ezt a megpróbáltatást, kórházba is került nemrég. Addig kellene békülni, amíg lehet. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huMegvan Gundel Takács Gábor utódja? Ők voltak próbafelvételen!http://www.life.hu/sztarok/20170217-gundel-takacs-gabort-heder-barna-vagy-kovacs-koko-istvan-valthatja-az-mtva-nal.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Gundel Takács Gábor távozik az MTVA-tól, hamarosan eltűnik a köztévé képernyőjéről. Korábban volt szó arról, hogy Jakupcsek Gabriella váltja majd Gundit, most azonban kiderült, kiket hívtak be próbafelvételre a Kunigunda utcába. Közülük kerülhet ki a Maradj talpon! új műsorvezetője, de egyelőre még nem dőlt el, ki kapja a munkát. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huBukta a nyereménylakását Alekosz: pert nyert az RTL Klubhttp://www.life.hu/sztarok/20170216-bukta-a-nyeremenylakasat-alekosz-pert-nyert-az-rtl-klub.htmlA Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 14-én helyben hagyta az elsőfokú bíróság egy évvel ezelőtti ítéletét: vissza kell adnia nyereménylakását VV Alekosznak. A ValóVilág egykori nyertese teljes egészében elveszti lakásának tulajdonjogát, és az az RTL Klubhoz visszakerül.TV + Sztárok--Barabás Éva, az RTL Klub műsorvezetője kapcsolatban élhttp://www.life.hu/sztarok/20170216-barabas-eva-kapcsolatban-el.htmlNem sokszor beszél Barabás Éva a magánéletéről, ezért lehet, hogy sokan hiszik azt, a műsorvezető egyedül él. Pedig már jó ideje nem szingli, két éve kapcsolatban él! TV + Sztárok--Alekosz bevallotta Baukó Éva iránti érzelmeithttp://www.life.hu/sztarok/20170216-alekosz-szerelmes-volt-bauko-evaba.htmlAlekosz őszintén mesélt arról, hogy mit érzett, mikor megismerte Évát. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.