Vajna Timit baleset érte Amerikában: Fotó!

baleset Amerika Vajna Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 34 éves szépséget sportolás közben érte baleset Amerikában, amiről közösségi oldalán a követőit is tájékoztatta. 

Vajna Timi már az Egyesült Államokban tartózkodik, és lázasan intézi a zöldkártyájával kapcsolatos ügyeket. Ahogy azt már a Life.hu korábban megírta, Timinek bizonyos feltételeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy amerikai állampolgárságot kapjon, például 30 hónapot, pontosabban 5 éven át legalább 2,5 évet kell kint töltenie.

Az unalmas papírmunka és a sok szabály mellett azonban a pihenésre is szentel egy kis időt, és az egyik kedvenc hobbijának, a görkoris diszkónak hódol.

#rollerscatedisco 10 éves korom óta nem görkoriztam

Timea Vajna (@timeavajna) által megosztott bejegyzés,

Los Angelesben próbálta ki először a furcsa sportot, és azonnal beleszeretett.

#rollerscatedisco 10 éves korom óta nem görkoriztam

Timea Vajna (@timeavajna) által megosztott bejegyzés,

Az sem ijesztette meg, hogy nemrég balesetet szenvedett a zenés-táncos edzés során, és megsérült a csuklója. Közösségi oldalán is megosztott egy képet a sérülésével kapcsolatban.

Vajna Timinek megsérült a csuklója Forrás: Snapchat/timeavajna
Megvan Gundel Takács Gábor utódja? Ők voltak próbafelvételen!http://www.life.hu/sztarok/20170217-gundel-takacs-gabort-heder-barna-vagy-kovacs-koko-istvan-valthatja-az-mtva-nal.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Gundel Takács Gábor távozik az MTVA-tól, hamarosan eltűnik a köztévé képernyőjéről. Korábban volt szó arról, hogy Jakupcsek Gabriella váltja majd Gundit, most azonban kiderült, kiket hívtak be próbafelvételre a Kunigunda utcába. Közülük kerülhet ki a Maradj talpon! új műsorvezetője, de egyelőre még nem dőlt el, ki kapja a munkát. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huBukta a nyereménylakását Alekosz: pert nyert az RTL Klubhttp://www.life.hu/sztarok/20170216-bukta-a-nyeremenylakasat-alekosz-pert-nyert-az-rtl-klub.htmlA Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 14-én helyben hagyta az elsőfokú bíróság egy évvel ezelőtti ítéletét: vissza kell adnia nyereménylakását VV Alekosznak. A ValóVilág egykori nyertese teljes egészében elveszti lakásának tulajdonjogát, és az az RTL Klubhoz visszakerül.TV + Sztárok--Tatár Csilla arról beszélt, Hadas Kriszta szigorú főnök volthttp://www.life.hu/sztarok/20170216-tatar-csilla-arrol-beszelt-hadas-kriszta-szigoru-fonok-volt.htmlTatár Csilla a NőComment című talkshow-ban pályája kezdeteiről és nehéz pillanatiról beszélt. Elmondta, Hadas Kriszta volt a főnöke, aki - finoman szólva - nem simogatta mindig a lelkét. TV + SztárokOrigoAlekosz bevallotta Baukó Éva iránti érzelmeithttp://www.life.hu/sztarok/20170216-alekosz-szerelmes-volt-bauko-evaba.htmlAlekosz őszintén mesélt arról, hogy mit érzett, mikor megismerte Évát. TV + Sztárok--Közúti balesetet szenvedett Czippán Anetthttp://www.life.hu/sztarok/20170216-osszetortek-czippan-anett-autojat.htmlA híres műsorvezetőt parkolás közben érte a váratlan esemény, összetörték az autóját. TV + Sztárok--Lagzi Lajcsi apja egy orvosi műhiba miatt halt meghttp://www.life.hu/sztarok/20170216-lagzi-lajcsi-apja-egy-orvosi-muhiba-miatt-hunyt-el.htmlLagzi Lajcsi nem is olyan rég ünnepelte születésnapját, amire különleges bulit szervezett. Boldog volt a sok vendégtől, de szomorú is, hiszen édesapja nem lehetett ott. Lajcsi egy műhiba miatt vesztette el apját, amit máig nem tudott feldolgozni. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.