Reggeli (tévéműsor) RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az RTL Klubon futott a 2000-es évek első évtizedében az ország legnézettebb délelőtti műsora, a Reggeli. Most újra műsorra tűzik az egykor oly sikeres formátumot.

A 2011-ben véget ért produkció műsorvezetői közt láthattuk többek között Alföldi Róbertet, Stohl Andrást, Szily Nórát, Katona Klárit, Barabás Évát, Ördög Nórát és Szujó Zoltánt is. Pár éve az RTL Klubra visszatért egy reggeli műsor, a 808 – Minden reggel, de nem tudta visszavenni az egykori sikerműsor pozícióját.

Csonka András és Ördög Nóra egykor a Reggeliben RTL Klub/Sajtóklub

A 808 tavalyelőtt megszűnt, a helye pedig azóta üresen áll. De ennek hamarosan vége.

Az RTL Klub nemrég bejelentette, hogy nemcsak, hogy új műsort készítenek hétköznap délelőttre, hanem egyenesen a régi Reggelit támasztják fel. A Mokka uralta műsorsávban nem lesz egyszerű dolga a tévéadónak, de azt ígérik, hogy a vélhetően áprilisban érkező új Reggeli követi majd a televíziózás világában végbement változtatásokat. Egy minden eddiginél interaktívabb, erős közösségi médiatámogatással bíró műsor várható, amely a nézők hétköznapjait meghatározó témákat könnyed formában, fiatalosan és lendületesen dolgozza majd fel. A műsorvezető(k) személyéről egyelőre nincs információ – közölte a csatorna.

Kállay-Saunders András végre tisztázhatja magáthttp://www.life.hu/sztarok/20170217-lassan-veget-erhet-kallay-saunders-birosagi-ugye.htmlEgy évekkel ezelőtti verekedéses ügy miatt került bíróság elé Kállay-Saunders András. A huzavona azóta is tart, András pedig minden lehetséges módon az igazát próbálja bizonyítani. TV + SztárokOrigoPécsi Ildikó szívesen kibékülne Pártos Csillávalhttp://www.life.hu/sztarok/20170217-pecsi-ildiko-kibekulne-partos-csillaval.htmlÉvek óta tart Pécsi Ildikó és egykori menye között a harc, Pártos Csilla nem is adja fel. A művésznő azonban nem bírja már ezt a megpróbáltatást, kórházba is került nemrég. Addig kellene békülni, amíg lehet. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huMegvan Gundel Takács Gábor utódja? Ők voltak próbafelvételen!http://www.life.hu/sztarok/20170217-gundel-takacs-gabort-heder-barna-vagy-kovacs-koko-istvan-valthatja-az-mtva-nal.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Gundel Takács Gábor távozik az MTVA-tól, hamarosan eltűnik a köztévé képernyőjéről. Korábban volt szó arról, hogy Jakupcsek Gabriella váltja majd Gundit, most azonban kiderült, kiket hívtak be próbafelvételre a Kunigunda utcába. Közülük kerülhet ki a Maradj talpon! új műsorvezetője, de egyelőre még nem dőlt el, ki kapja a munkát. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huBukta a nyereménylakását Alekosz: pert nyert az RTL Klubhttp://www.life.hu/sztarok/20170216-bukta-a-nyeremenylakasat-alekosz-pert-nyert-az-rtl-klub.htmlA Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 14-én helyben hagyta az elsőfokú bíróság egy évvel ezelőtti ítéletét: vissza kell adnia nyereménylakását VV Alekosznak. A ValóVilág egykori nyertese teljes egészében elveszti lakásának tulajdonjogát, és az az RTL Klubhoz visszakerül.TV + Sztárok--Tatár Csilla arról beszélt, Hadas Kriszta szigorú főnök volthttp://www.life.hu/sztarok/20170216-tatar-csilla-arrol-beszelt-hadas-kriszta-szigoru-fonok-volt.htmlTatár Csilla a NőComment című talkshow-ban pályája kezdeteiről és nehéz pillanatiról beszélt. Elmondta, Hadas Kriszta volt a főnöke, aki - finoman szólva - nem simogatta mindig a lelkét. TV + SztárokOrigoVince Aliz Liza az RTL Klubnál kapott munkát http://www.life.hu/sztarok/20170216-vince-aliz-liza-az-rtl-klubnak-dolgozik.htmlVince Aliz Liza, a tavalyi tehetségkutató egyik énekesnője idén a stáb munkáját fogja segíteni a RTL Klubnál. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.