Hódi Pamela videó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hódi Pamela egy nézői nyílt levélen akadt ki, amire élő videóközvetítésben reagált is.

Komoly vádakkal illette egy Édes élet-néző Hódi Pamelát, akinél egészen egyszerűen betelt a pohár. A realityműsor egyik epizódjában elhangzottak miatt bírálta egy nő a sztármamit, miszerint felháborítónak tartja, hogy egy nő így viselkedjen, és hagyja, hogy a párja így beszéljen vele, ahogy Berki Krisztián tette. Egy félreértett és megvágott jelenet váltotta ki a hölgy nemtetszését, ezért

Hódi úgy gondolta, közösségi oldalán tesz pontot a történet végére.

Elárulta, hogy sosem tűrné, ha Krisztián megcsalná őt, és jelen esetben erről szó sincs. A Hálószobatitkok című műsorban is elmondták, hogy amikor Krisztiánnak nőügyei voltak, akkor ők már nem voltak együtt, épp szüneteltették kapcsolatukat.

Íme az ominózus félreérthető Édes élet-jelenet, ami a realityben folytatódik, és kiderült, mik is Krisztián "nős ügyei":

A fiatal édesanya épp az esküvőjére készül, boldog, és bizakodva tekint a jövőbe, éppen ezért tartotta fontosnak, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, és megmutassa a kimaradt részt is, amiből kiderül, ki is az a Piroska...

Hódi Pamela elárulta a titkot - Ezért van vele Berki Krisztián

Hódi Pamela elárulta, miért tudta megtartani az ország macsóját, Berki Krisztiánt.

Demcsák Zsuzsa szerelemre vágyikhttp://www.life.hu/sztarok/20170222-demcsak-zsuzsa-szerelmet-akar.htmlDemcsák Zsuzsa régóta áhítozik egy nagy szerelemre. Úgy tűnik, nem sokáig kell várnia már... TV + Sztárok--Szabó Zsófi férjével szerepelt az RTL Klubonhttp://www.life.hu/sztarok/20170222-szabo-zsofi-es-ferje-ujra-egy-musorban.htmlSzabó Zsófi nagy bejelentést tett: a férjével közösen szerepelnek Sebestyén Balázs műsorában. TV + Sztárok--Angelina Jolie pókot eszik – Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170221-angelina-pokot-es-skorpiot-eszik.htmlAngelina Jolie, az egykor botrányos kapcsolatairól és drogügyeiről elhíresült világsztár ezúttal valóban kiverte a biztosítékot... TV + Sztárok--Pintér Tibor egykori kedvese, Ács Beatrix kiábrándult a sztárbólhttp://www.life.hu/sztarok/20170220-acs-beatrix-kiabrandult-pinter-tiborbol.htmlPintér Tibor és Ács Beatrix kapcsolata már hetekkel ezelőtt véget ért, ám az Édes élet kamerái előtt még láthatjuk tiszavirág életű szerelmük mindennapjait. TV + SztárokOrigoA rusnyázós műsorvezető után egy fiatal vállalkozón, Drotár Adriennen röhög az internethttp://www.life.hu/sztarok/20170214-a-rusnyazos-musorvezeto-utan-itt-a-fiatal-vallalkozo.htmlAlig ocsúdtunk fel Megyeri Csilla rusnyázós videóiból, íme egy újabb gyöngyszem: Drotár Adrienn fogtechnikus-politikus-ingatlanközvetítőn röhög az ország... TV + Sztárok--Botrány az Eurovíziós Dalfesztivál előválogatójánhttp://www.life.hu/sztarok/20170213-eurovizios-dalfesztivalon-botrany-tort-ki.htmlBotrány tört ki a spanyol dalválogató döntőjében, ugyanis a zsűri nem a közönség által kedvelt énekest juttatta tovább... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.