Kate Hudson a vagány és játékos pasikat szereti

Forrás: Chris Delmas / AFP -
Kate Hudson párkapcsolat szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kate Hudson bevallotta, hogy milyen férfiakat tart vonzónak, és azt is megtudtuk, hogyan viszonyul az ismerkedéshez. 

Ahogy azt a Life.hu korábban megírta, szárnyra keltek olyan pletykák, hogy Kate Hudson és Brad Pitt egy párt alkotnak, sőt egyes hírek szerint már össze is költöztek, ám egyelőre egyik fél sem vallotta be, hogy szorosabb kapcsolat lenne köztük.

A kétgyermekes édesanya azonban nem biztos, hogy Pittre vágyik, ugyanis az eddigi komoly kapcsolatait inkább "rosszfiúkkal élte meg".

Kate Hudson pontosan tudja, mit akar egy férfitól Forrás: Chris Delmas / AFP

"Bejönnek a kreatív, zenész pasik, az sem baj, ha kicsit rosszfiúk. Vonz ez a karakter. Valahogy velük tudok igazán önmagam lenni" – vallotta be a szexi színésznő.

Nem csoda ezek után, hogy mindkét gyermekét egy-egy zenész pasinak szülte: Chris Robinsontól 2007-ben váltak el, Matthew Bellamyval pedig 2014-ben bontották fel az eljegyzésüket.

Kate azt is elmesélte, hogy milyen belső tulajdonságokat keres egy pasiban, és mit gondol az ismerkedésről:

"Megállok a saját lábamon, és tény, hogy nehéz engem meghódítani.

Igazi férfi kell nekem, aki mellett nő maradhatok,

de legyen benne sok-sok vagányság és játékosság is. Meg persze akarjon levenni a lábamról. Ez így együtt ritkán van meg. De nem esem kétségbe, ha úgy tartja kedvem, és tetszik valaki, szívesen kezdeményezek" – írta meg a Hot! magazin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.