Oscar gála Oscar 2017
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem mindennapi élményben volt részük azoknak a turistáknak, akik gyanutlanul sétáltak be a világsztárokkal tömött díszterembe, az Oscar-gála kellős közepén...

Hollywoodba látogató chicagoi tursiták lettek néhány perc erejéig a 89. Oscar-gála főszereplői, ugyanis azt hitték, hogy egy tárlatvezetésen vannak, amikor egyszercsak a Dolbi Digital dísztermében találták magukat, ahol a világsztárok teljes pompájukban díszelegtek.

A mit sem sejtő emberek szinte sokkot kappat meglepődöttségtől,

nem győztek fotózkodni és kezet fogni kedvenceikkel. Ryan Gosling még egy puszit is kiosztott az egyik lánynak, de Merly Streep és Nicole Kidman is szívesen ölelkezett és puszilkodott velük. Egyedül Halle Berry arcán lehetett látni, hogy egyáltalán nem élvezi a helyzetet és inkább kimaradna belőle. Emma Stone pedig egy megszeppent kislányként nézett körül, megilletődve. Hiába, a sztárok is emberek!

Természetesen ez egy megrendezett jelenet volt, hiszen olyan szigorú ellenőrzések és szabályok vonatkoznak az Oscar-gála idején minden részvevőre, hogy lehetetlen lenne kivitelezni idegen emberek spontán bejutását... azért helyenként vicces volt és néha még hihehtő is...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.