Ismét színpadra állna Szilágyi István, a nyomorban élő magyar színész

Forrás: Youtube/GyorPluszTV -
nyomor szilágyi istván színész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pár napja az egész ország megdöbbent, amikor kiderült, mekkora nyomorban él Szilágyi Isván, akit Lópici Gáspár szerepében mindenki megszeretett. Egyetlen vágya van már csak a színésznek: még egyszer színpadra szeretne állni.

"Az az igazság, hogy eléggé benne vagyok már a korban, ennyi idősen lehet, hogy már nem is kéne játszanom. Ráadásul most nem is tudnék színpadra állni, mert trombózis van a lábamban, az orvos pedig azt mondta, hogy pihentetnem kell. Szedem a gyógyszereket, de egyértelmű, ha meggyógyulok, akkor vissza akarok állni dolgozni a színházba. Na persze most nincs szerződésem Győrben, de színész vagyok, engem a játék éltet, utolsó kérésem, hogy ismét színpadon állhassak"mondta Szilágyi a Blikknek.

Szilágyi István és felesége, a szobrász Humenyánszky Jolán tavaly nyárig Győrben éltek, a színész a Győri Nemzeti Színház tagjaként vonult nyugdíjba. Az ottani kis szolgálati lakást cserélték fel a romos budapesti házra, ahol fűtés sincsen. Az elmúlt hetek cikkeinek köszönhetően Szilágyi Istvánék rengeteg felajánlást kaptak, tűzifát is ígértek nekik.

Szörnyű körülmények között él Szilágyi István színész Forrás: Youtube/GyorPluszTV

"Szerencsére nagyon sok felajánlást kaptunk a lapokban megjelent cikkeknek köszönhetően, de majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Annak örülünk, hogy már itt van a jó idő, és nem kell fűteni, pedig fát is ígértek. Minden segítséget szívesen veszünk, de nem kérünk. Ha jó szívvel adnak, akkor annak nagyon örülünk. Én nem akartam sajnáltatni magamat, csak az igazat mondtam el" – mondta az idős színész.

Katy Perrynek kajamaradék szorult a foga közéhttp://www.life.hu/sztarok/20170306-katy-perry-nem-mosott-fogat-eves-utan.htmlA sztárok mindent megtesznek a tökéletes megjelenésért, de olykor mégsem sikerül hibátlanul a vörös szőnyegre lépniük. Katy Perry például fogat mosni felejtett el, így kajamaradék volt a foga között. TV + Sztárok--Palvin Barbi egy magyar pasival fotózkodotthttp://www.life.hu/sztarok/20170306-magyar-pasival-fotozkodott-palvin-barbi.htmlA gyönyörű magyar modellt ritkán lehet látni férfiak táraságában. ám nemrég felkerült egy közös fotó róla és egy magyar fiúról. És nem úgy tűnik, mintha Barbi egy rajongójával készített volna közös képet! TV + SztárokOrigoBrad Pitt új hobbit talált: szobrokat készíthttp://www.life.hu/sztarok/20170306-brad-pitt-szobrokat-keszit.htmlSokan várták izgatottan Brad Pittet az Oscar-gálán, de hiába. A sztár nem jelent meg, pedig mindenki számított rá. Akadt ugyanis egy jobb dolga: új hobbijának, a szoborkészítésnek hódolt! TV + SztárokOrigoII. Erzsébet titkos jelekkel kommunikál a stábjávalhttp://www.life.hu/sztarok/20170306-ii-erzsebet-titkos-gesztusokkal-kommunikal-a-stabjaval.htmlII. Erzsébet cselesen üzen a személyzetének, főként akkor, ha ki kell menteni őt egy szituációból. Amikor elege van a beszélgetőpartneréből, vagy készen áll arra, hogy távozzon egy eseményről, különböző jeleket küld a stábjának: forgatja a jegygyűrűjét, vagy a táskájával babrál! TV + Sztárok--Koncertjén jelentette be Adele, hogy férjnél vanhttp://www.life.hu/sztarok/20170306-koncertjen-jelentette-be-adele-hogy-ferjnel-van.htmlAdele a brisbane-i koncertjén jelentette be azt, amit már sejtett a világ, de idáig nem volt rá bizonyíték. TV + Sztárok--Étteremről írt verset Medveczky Ilonahttp://www.life.hu/sztarok/20170306-medveczky-ilona-egy-etteremrol-irt-verset.htmlA híres táncművész rímekbe szedve mondott véleményt egy étteremről. Az 1997-es iromány a mai napig a csárda falát ékesíti. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.