Több millió forintot követelnek Bíró Icán - Nem tudta fizetni a hitelét

hitel Bíró Ica adósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közel tíz éve annak, hogy Bíró Ica kölcsönt vett fel azért, hogy szépségklubot üzemeltessen. Két lakást szeretett volna átalakítani, de a hitelt nem tudta fizetni.

Svájcifrank-alapú hitelt vett fel két lakásra a Metal Lady, de a törlesztőrészletet nem tudta fizetni.

Bíró Ica nem tudta fizetni a hitelt Forrás: www.biroica.hu


"Megkaptam a kölcsönt, tisztességesen fizettem évekig. A megújulás titkai című könyvem után a kiadó nem fizette ki a szerzői díjamat, ezért is volt szükségem a hitelre. Megterveztem mindent, hogyan spórolok, míg véget nem ér a törlesztés. Forinthitelt szerettem volna, de a banknál rábeszéltek a devizára, azt állították, az a biztos. Szkeptikus voltam, de a közjegyző is győzködött, nem világosított fel a veszélyekről. Egy ideig működött, aztán már nem tudtam tovább fizetni. Amikor kezdett emelkedni az árfolyam, és ezzel együtt a törlesztőrészlet is a duplájára meg a triplájára, besokalltam. Nem csoda, már tízmilliókról beszélünk" - mondta a Blikknek Bíró Ica.

Ica már nem a bankkal, hanem az adósságkezelő céggel küzd, és reménykedhet is a sikerben egy strasbourgi döntésnek köszönhetően, de így is elhúzódhat akár még hét évig is az ügy lezárása.

Világsztárok, akik gazdagok voltak, és celebek, akik nagyon szegényekhttp://www.life.hu/sztarok/20170310-vilagsztarok-akik-gazdagok-voltak-es-celebek-akik-nagyon-szegenyek.htmlNehéz elképzelni, hogy a ma luxuskörülmények között élő igaz világsztároknak egykor ételre sem jutott, pedig nem egy van köztük, akinek családja nagyon szegény volt. Ilyen Leonardo DiCaprio is, de nincs egyedül. Akadnak azonban olyanok is, akiknek már a hírnév előtt sem volt gondjuk, hiszen szüleik mesés vagyonra tettek szert. Ki gondolná, hogy például Mila Kunisnak sosem kellett aggódnia? Nézd meg, kik vannak még a listán! TV + SztárokAFPVisszatér a képernyőre Janicsák Vecahttp://www.life.hu/sztarok/20170310-janicsak-veca-a-nagy-duettben-ujra-a-kepernyore-kerul.htmlKismamaként tartott egy kis szünetet, de A Nagy Duettben újra a képernyőn láthatja a közönség Janicsák Vecát. Az utóbbi időszakban Veca élete főleg lánya, Emma körül forgott, de a TV2 show-műsorába szívesen beszállt. TV + Sztárok--Bochkor Gábor kiállna a nők egyenlő fizetéséérthttp://www.life.hu/sztarok/20170310-bochkor-gabor-kiallna-a-nok-egyenlo-bereert.htmlA Nemzetközi Nőnapon sok helyen ünnepelték a gyengébbik nem képviselőit, ilyenkor a virágokon kívül súlyos kérdések is előkerülnek, mint a nők bére. Ezt firtatta az Önindítóban Bochkor Gábor is, aki felháborítónak tartja a különbséget. TV + SztárokOrigoGubik Petra szexi vadmacskaként rontott rá Gáspár Lacirahttp://www.life.hu/sztarok/20170310-gubik-petra-igazi-vadmacska-volt-a-playback-parbajban.htmlGubik Petra megragadta az alkalmat, hogy megmutassa egy másik arcát a nézőknek: ilyen egy igazi hódító vadmacska. TV + SztárokOrigoMegdöbbentő hír: Tóth Gabi befejezihttp://www.life.hu/sztarok/20170310-toth-gabi-otthagyja-az-x-faktort.htmlTóth Gabi döntött. A fiatal énekesnő otthagyja az X-Faktort. Azt mondja, a csúcson kell abbahagyni. TV + SztárokOrigoPuskás Peti és Eke Angéla kapcsolata szenvedélyeshttp://www.life.hu/sztarok/20170310-szenvedelyes-puskas-peti-es-eke-angela-kapcsolata.htmlEgymásnak vannak teremtve, együtt akarják leélni az életüket, de ettől még köztük is vannak viták. Puskás Peti és Eke Angéla lassan három éve vannak együtt, saját bevallásuk szerint rendszertelen és szenvedélyes a kapcsolatuk, de a hálószobában mindig kibékülnek. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.