George Michael
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
George Michael orvosa arról beszélt, a zenész méltósággal kezelte, hogy közeleg a vég. 

Simeon Niel-Asher a Mirrornak elmondta, George Michael pontosan tudta, hogy nemsokára meg fog halni, érezte, ahogy fogy az életereje. Hozzátette, halála előtt a hivatalos ügyeit rendezte. Az orvos arról is beszélt, hogy az énekes a felpuffadt Elvis Presley-hez hasonlította magát, mert ő is hízni kezdett.

George Michael tudta, hogy hamarosan meg fog halni Forrás: AFP/Evert Elzinga

Hujber: "Az egyetlen dolog, amit el tudok játszani, az a hitelem"http://www.life.hu/sztarok/20170319-hujber-ferenc-balhei.htmlAz elmúlt héten Hujber Ferenc Mokka-beli szereplése borzolta a kedélyeket. A látottakról-hallottakról mindenkinek megvan a véleménye, van, aki szerint a színész drogozott a beszélgetések előtt, mások azt állítják, zseniálisat alakított, de az is felmerült, hogy Alföldi Róbert készülő színdarabját, esetleg a Valami Amerika 3-at promózzák így. Nos, ezt nem tudjuk, de annyi biztos, nem az első eset, hogy a sajtó Hujber balhéival van tele. Ezt egyébként ő sem tagadja, Kadarkai Endre Arckép című műsorában körülbelül egy éve beszélt zűrös múltjáról, amelyet az aktualitások apropóján most fel is elevenítünk. TV + SztárokOrigoA Nagy Duett: Csúnyán beszóltak Jollynakhttp://www.life.hu/sztarok/20170319-a-nagy-duett-csunyan-beszoltak-jollynak.htmlHatalmas vita tört ki Jolly A Nagy Duett-beli szereplése miatt a Facebookon. Az énekest azzal támadják, nem való egy ilyen sikeres műsorba, de ő visszavágott. TV + SztárokOrigoBejelentkezett az anyakönyvvezetőnél Berki Krisztián és Hódi Pamelahttp://www.life.hu/sztarok/20170319-bejelentkezett-az-anyakonyvvezetonel-berki-krisztian-es-hodi-pamela-hazassagkotesre.htmlÚgy tűnik, Berki Krisztián és Hódi Pamela szándékai komolyak, és valóban összekötik hivatalosan is az életüket. TV + SztárokOrigoDobó Kata: "Az anyaság elnézővé, megengedővé tesz és közben bekapcsol"http://www.life.hu/sztarok/20170317-interju-dobo-kataval.htmlDobó Kata nevét egy ország ismerte meg, amikor 1997-ben ő játszotta a Miniszter félrelép című filmben Marosi Tünde szerepét. Kata sikere azóta is töretlen, olyan közismert magyar filmek köthetőek a nevéhez, mint a Csak szex és más semmi, vagy a Szabadság, szerelem. Az idei GLAMOUR Women of the Year Az év színésznője kategória jelöltje 38 éves korában vált édesanyává, de mint elmondta, úgy érzi, mintha kislánya, Szofi mindig is az élete része lett volna. Kata most a karrierről, a gyermek születése utáni évekről, és a nőiességről beszélt. TV + SztárokOrigoKapcsolatáról mesélt Alekoszhttp://www.life.hu/sztarok/20170317-kapcsolatarol-meselt-alekosz-anettel.htmlAlekosz néhány héttel ezelőtt ismerkedett meg új barátnőjével, aki elmondása szerint minden igényét kielégíti és minden parancsát végre is hajtja. Számára a lány a tökéletes istennő. Ám nemcsak ő láthatja szerelmét meztelenül, ugynais Anett ugyanis szerepelt már pucér valóságshow-ban. TV + SztárokOrigoValóVilág: ennyi pénzt adott a 36 millióból Viviennek és Ginának Somahttp://www.life.hu/sztarok/20170312-valovilag-ennyi-penzt-adott-a-36-milliobol-viviennek-es-ginanak-soma.htmlSoma, a ValóVilág 2016-os győztese megígérte finalista társainak, Ginának és Viviennek, ha megkapja a nyereményét, fél-fél millió forintot ad nekik is. Be is tartotta a szavát. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.