II. Erzsébet brit királynő palotaőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ötéves kisfiú imádja a palotaőröket annyira, hogy egyszer ő is az szeretne lenni. Meg is írta Erzsébet királynőnek, aki nem sokat várt a válaszlevéllel.

Az ötéves George odavan a palotaőrökért, ezt meg is írta II. Erzsébet királynőnek egy levélben. "Sokat tanultam rólad, a családodról és a katonáitokról. Anyukámmal sokat jártunk a palotánál, és én is szeretek úgy felöltözni, mint a palotaőrök" - írta a többi között levelében a kisfiú, aki hozzátette, ő is szeretne őr lenni, ha felnő.

Ennyire örült a kis George a levélnek Forrás: NORTHFOTO

Erzsébet, miután megkapta a kis George sorait, nem sokat várt a válasszal. Ugyan a válaszlevelet nem személyesen ő írta, nagyobb örömet így sem tudott volna okozni a kisfiúnak. Elég volt meglátnia a királyi pecséttel ellátott levelet ahhoz, hogy felviduljon. A királynő először is elnézést kért azért, mert nem ő írta a levelet, de mivel több százat kap naponta, képtelen mindegyikre válaszolni. Leszögezte azonban, hogy nagyon örült a kisfiú sorainak, annak pedig még inkább, hogy szeretne majd az őrséghez csatlakozni. A kedves sorokon kívül a levél mellé elküldtek néhány nyomtatvány is a kisfiúnak, melyek az őrök szigorú szabályait és menetrendjeit mutatják be - írja a Daily Mail.

Sztárok, akik rajongójukkal házasodtak: Patrick Dempseytől Adam Sandlerighttp://www.life.hu/sztarok/20170320-patrick-dempsey-adam-sandler-es-mas-sztarok-akik-rajongojukkal-hazasodtak.htmlRengetegen álmodoznak arról, hogy egy nagy sztár felfigyel rájuk a tömegben, és mint a mesékben, boldogan élnek, míg meg nem... A legtöbbek számára ez valóban csak álom marad, de vannak olyan szerencsések, akikkel tényleg megtörténik a lehetetlen. Patrick Dempsey és Adam Sandler is egy olyan nőt vette el, aki oda volt érte! TV + SztárokOrigoGianninak van még mit tanulnia a magyar humorról: Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170321-gianni-igyekszik-minel-tobbet-tanulni-a-magyar-humorrol.htmlEgy televíziós interjúban Gianni elárulta: hadilábon áll a magyar humorral. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huZimány Linda és Oláh Gergő kölcsönösen segítik egymásthttp://www.life.hu/sztarok/20170321-zimany-linda-es-olah-gergo-a-nagy-duettben-video.htmlZimány Linda is a TV2 A Nagy Duett című műsorának sztártáborát erősíti, Oláh Gergő párja lesz. Sok meglepetésre is számíthatunk tőlük. TV + SztárokOrigoSimon Kornél, A Nagy Duett szereplője nem néz tévéthttp://www.life.hu/sztarok/20170321-nem-nez-tevet-simon-kronel.htmlMár kiderült, hogy kik lesznek az újra felélesztett A Nagy Duett szereplői: köztük van Simon Kornél is, akiről kiderült, hogy nem tudta, mire vállalkozik. Ő ugyanis 8 éve nem néz tévét. TV + Sztárok--Váratlan bejelentés: Stohl András otthagyja a Vígszínházathttp://www.life.hu/sztarok/20170321-stohl-andras-otthagyja-a-vigszinhazat.htmlHátat fordít a Vígszínház társulatának Stohl András. Lapinformációk szerint a színészt sok olyan feladattal keresték meg, amelyeket szívesen elvállalt volna, azonban társulati tagsága leszűkítette a lehetőségeit. TV + SztárokOrigoBereczki Zoltán is elhagyta az országothttp://www.life.hu/sztarok/20170321-bereczki-zoltan-elhagyja-az-orszagot.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, Majka és Dundika egy hónapra Amerikába költöznek. Nem ők az egyetlenek... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.