Színpadi balesetet szenvedett Bereczki Zoltán

Fotó: Mudra László - Origo -
mentő Bereczki Zoltán csonttörés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mentő várta A lepkegyűjtő című előadás végén Bereczki Zoltánt. A színész két hete színpadi balesetet szenvedett. A nézők természetesen semmit sem vettek észre.

"Szolnokon vendégszerepeltünk A lepkegyűjtővel, előadás alatt sérült meg az ujjam. Egy akciójelenetnél rosszul nyúltam, amikor Katit próbálom elkapni, és olyan erővel ütöttem meg a kezem, hogy az előadás végén már mentősök vártak, és vittek kórházba. Tulajdonképpen eltört az egyik ujjam. Össze akarták gipszelni egy ép ujjamat és a töröttet, de azt nem engedtem, mert úgy nem tudnék dolgozni" – mesélte a Borsnak Bereczki. Végül rögzítősín került a törött ujjára. Ennek azért örült a színész, mert előadás alatt le tudta venni.

Bereczki Zoltán eltörte az ujját Fotó: Mudra László - Origo

A sors fintora, hogy az eset után Bereczki kolléganője, Ágoston Kati is megsérült, csak ő a lábán, így végigsántította az előadást.

Megnősült a Kelemen kabátban énekese, Horváth Boldihttp://www.life.hu/sztarok/20170401-megnosult-a-kelemen-kabatban-enekese-horvath-boldi.htmlElkelt a Kelemen kabátban zenekar énekese, Horváth Boldi. TV + SztárokOrigoSzép pénzt kap Stohl András a rádiózásérthttp://www.life.hu/sztarok/20170401-jo-penzt-kap-stohl-andras-a-radiozasert.htmlÚj vizekre evez Stohl András: a színészetet rádiózásra cserélte, a Vígszínházat is otthagyta. Új szakmájában nincs tapasztalata, de emellett más nehézségekkel is meg kell küzdenie. Ennek ellenére a színész nagyon lelkes, azt állítják, nem véletlenül. TV + SztárokFásy Ádám nekiment az RTL Klubnak - Versenyzőkön veszekednekhttp://www.life.hu/sztarok/20170401-fasy-adam-nekiment-az-rtl-klubnak-versenyzokon-veszekednek.htmlFásy Ádám azt állítja, hogy az RTL egyik munkatársa az ő produkciójától, a Fásy Szupersztár Tehetségkutató 2017-ből csábítja át a versenyzőket az X-Faktorba.TV + Sztárok--Zimány Linda elmondta, miért szakított Kedves Ferenccelhttp://www.life.hu/sztarok/20170401-zimany-linda-elmondta-miert-szakitott-kedves-ferenccel.htmlA Blikknek adott interjút Zimány Linda, aki vasárnap először lép A Nagy Duett színpadára Nagy Gergő oldalán. A csinos modell kivételesen most arról is beszélt, hogy miért szakított Kedves Ferenccel. TV + SztárokOrigoVilmos herceg kényszerből vehette el Katalinthttp://www.life.hu/sztarok/20170331-vilmos-herceg-kenyszerbol-vette-el-katalint.htmlMesés házasságnak tűnik Vilmos és Katalin kapcsolata, ám most azt pletykálják, nem éppen szerelemből házasodtak. Állítólag II. Erzsébet nyomására jegyezte el Vilmos herceg Katalint. TV + Sztárok--Öngyilkos sztárok: tehetségek, akik eldobták maguktól az életükethttp://www.life.hu/sztarok/20170331-sztarok-akik-ongyilkossagot-kovettek-el.htmlA fényűzés és az ismertség nem jelent boldogságot. Sok tehetséges művész dobta el magától az életét, pedig látszólag mindenük megvolt. Sokan rajongtak értük, ők mégsem voltak elégedettek a sorsukkal, inkább önkezükkel véget vetettek az életüknek, hátrahagyva családjukat és gyermekeiket. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.