Nagyon romantikus! Így kérték meg Antal Timi kezét

Antal Timi lánykérés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktor harmadik szériájának második helyezettje, Antal Timi még nem sejtette, mi vár rá, amikor vasárnap délután a párjával, Gergővel beültek egy filmre. A fiatal énekesnő kedvese, aki egyébként Timi zenekarának vezetője, egy saját dalt írt a szerelmének, amit ő énekelt fel, emellett pedig egy videoklipet is forgatott, amiben közös barátaik is szerepeltek, majd végül egy feliraton tette fel a nagy kérdést.

"Az elmúlt héhány hét iszonyú nehéz volt. Kapcsolatunk nyílt és őszinte, nem szoktunk füllenteni a másiknak. Ennek ellenére gyakorlatilag két hete egyfolytában hazudnom kellett neki reggeltől estig" - mondta Gergő a Blikknek, aki, hogy elkerülje a lebukást, mindig magánál hordta a gyűrűt, amit az autója csomagtartójában, a pótkerék alatt rejtegetett.

A meglepetés jól sikerült, Timi könnyek között, mosolyogva mondott igent.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.