Mégsem válnak: Hajdú Péter és Sarka Kata házasok maradnak

Forrás: Facebook/Hajdú Péter -
Sarka Kata válás Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajdú Péter úgy érezte, nincsen helye az életben egy válásnak, így nem ment el a békítőtárgyalásra. Sarka Kata hiába várta...

Hajdú Péter és Sarka Kata még egy ideig biztosan házasok maradnak. Szerdán, 13 órakor kellett volna a férjnek és a feleségnek megjelennie a bíróságon, Hajdú azonban nem ment el, ezzel pedig ismét megszüntette az eljárást, a kereset semmis. A következő tárgyalás csak hónapok múlva lehet.

Könnyek és fájdalom 2016-ban: ők döntöttek a szakítás mellett Forrás: Facebook/Hajdú Péter


"Egész egyszerűen nem volt kedvem ehhez az egész felhajtáshoz, semmi sem sürget, ezért döntöttem úgy, hogy nem megyek el. Nem éreztem azt, hogy két nappal a születésnapom után egy válásnak helye lenne az életemben. A kapcsolatunk Katával nem változott az elmúlt hónapokhoz képest, az viszont nem igaz, hogy háborúzunk egymással, normális a viszonyunk és a kommunikáció köztünk. Elsősorban a gyerekekről beszélgetünk" - mondta Hajdú Péter a Blikknek, aki azt is elárulta, hogy a gyerektartásban már megegyezett Katával, a vagyont azonban még nem osztották el.

A Bors információi szerint Hajdú 2 x 75 000 forintot fizet Katának a gyerekek után, azonban ez nem hivatalosan megállapított összeg, Péter ennyit ajánlott, Kata pedig elfogadta.

Hajdú nem tervezi, hogy a közeljövőben újra beadja a válókeresetet. Azt mondja, ha Kata beadja még egyszer, akkor nekifutnak megint. Lehet, hogy Hajdú azt reméli, hogy mégis együtt maradnak?

Gordon Ramsay egy fillért sem hagy a gyerekeirehttp://www.life.hu/sztarok/20170411-gordon-ramsay-egy-fillert-sem-hagy-a-gyerekeire-halala-utan.htmlA világhírű szakács nem szeretné, hogy a gyerekeit megrontsa a vagyon. TV + Sztárok--Úgy tudni: Tóth Gabi és szerelme, Molnár Tibi szakítottakhttp://www.life.hu/sztarok/20170414-ugy-tudni-toth-gabi-es-szerelme-molnar-tibi-szakitottak.htmlAz énekesnő tavaly júniusban eljegyzési gyűrűről mesélt, később pedig arról, hogy nagyon vágyik babára. A legfrissebb hírek szerint azonban Gabi és az X-Faktorban Trap kapitányként megismert Molnár Tibi szakítottak. TV + Sztárok--Ben Affleck és Jennifer Garner válnakhttp://www.life.hu/sztarok/20170414-ben-afflecknek-es-jennifer-garner-elvalnak.htmlBen Afflecknek és Jennifer Garner válásának híre már többször felröppent, de eddig úgy tűnt, sikerült megmenteni a házasságukat. A legfrissebb hírek szerint azonban mégsem maradnak együtt. TV + SztárokAFPNAV-botrány - "Jóakaróinak" üzent Gáspár Beahttp://www.life.hu/sztarok/20170414-nav-botranyban-uzent-gaspar-bea.htmlAhogy hírül adtuk, Gáspár Győzőt 50 milliós költségvetési csalással gyanúsítják. A showman felesége "megszólalt" az üggyel kapcsolatban. TV + SztárokOrigoVisszalépett Oroszország az Eurovíziótólhttp://www.life.hu/sztarok/20170414-visszalepett-oroszorszag-az-eurovizios-dalfesztivaltol.htmlVisszalépett az idei Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételtől Ororszország. Ukrajna nemrég adta tudomásukra, hogy a kerekesszékes énekesnő, Julia Szamojlova nem léphet be Ukrajnába, mert 2015-ben fellépett az oroszok által elfoglalt Krímben. TV + Sztárok--Balettdresszben fotózkodott Aleskahttp://www.life.hu/sztarok/20170414-balettdresszben-fotozkodott-a-szexi-aleska.htmlA pornósztárból légtornásszá lett Aleska fotóját nem véletlenül imádják követői. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.