Makranczi Zalán Szinetár Dóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, első közös gyermekét várja Szinetár Dóra és Makranczi Zalán. Korábban a színésznő már átadta az egyik szerepét, most azonban újabb lemondásra kényszerült.

Szinetár Dóra a közösségi oldalán tette közzé, hogy terhessége miatt már nem tud nagyszabású, másfél órás szólókoncerteket bevállalni. "Kedves Érdeklődők! Az Újratervezés Óbudán koncert technikai okok miatt egy későbbi időpontban kerül megrendezésre.

Szinetár Dóra Fotó: Pejkó Gergő/Facebook/Szinetár Dóra Official Fanclub

A várandósságomra való tekintettel úgy döntöttem, egy ilyen nagyszabású, másfél órás szólókoncertet a csöppség születéséig már nem szeretnék bevállalni.

ovábbra is színpadon maradok, holnap például a vadonatúj Kálmán Imre Teátrum megnyitóján láthat a közönség a Nagymező utcában, és nyár közepéig még számos fellépésen szerte az országban, sőt, még Erdélyben is, de ezek a fellépések rám kisebb feladatot rónak, beoszthatóbb energiaigénnyel. Természetesen a jegyek visszaválthatók, és az Újratervezés-koncertek folytatódnak, amint háromgyermekes anyukaként fogok majd Újra Tervezni – írta ki a Facebookra Dóra.

Átadja egyik szerepét a várandós Szinetár Dórahttp://www.life.hu/sztarok/20170415-atadja-szerepet-a-varandos-szinetar-dora.htmlDóra tegnap este élő videóban köszöntötte rajongóit húsvét alkalmából, és egy fontos bejelentést is tett, amivel nem várhatott tovább. TV + SztárokOrigoSzinetár Dóra és Makranczi Zalán tervezték a kisbabájukathttp://www.life.hu/sztarok/20170316-szinetar-dora-es-makranczi-zalan-terveztek-a-babajukat.htmlSzinetár Dóra 40 évesen várja a harmadik gyermekét, kiderült, hogy tervezett babáról van szó, mégis érte meglepetés a szerelmeseket. TV + Sztárok--Szinetár Dóra a Valentin-naprólhttp://www.life.hu/sztarok/20170213-szinetar-dora-a-valentin-napi-emlekeirol-meselt.htmlA Valentin-nap a '90-es évektől, az angol nyelvű elnevezés átvételével kezdett elterjedtté válni idehaza. A szerelmesek védőszentjének ünnepe mindenki számára mást rejt: vannak, akik egyenesen bosszantónak találják, míg mások kifejezetten ünneplik Bálint napját. A Jászai Mari-díjas színész-énekesnőt, Szinetár Dórát kérdeztük, ő maga melyik tábort erősíti. TV + SztárokOrigoÍgy romantikázott Makranczi Zalán és Szinetár Dórahttp://www.life.hu/sztarok/20161230-szinetar-dora-es-makranczi-zalan-moziban-romantikaznak.htmlVéget ért a karácsony, és habár ez a szeretet, valamint a család ünnepe, jól jön egy kis pihenés a nagy forgatag után. Szinetár Dóra és Makranczi Zalán is elszöktek egy kicsit kettesben. Romantikáztak egyet szabad estéjükön. TV + Sztárok--Szinetár Dóra fordulóponthoz ért, de a magánéletét nem szeretné újraterveznihttp://www.life.hu/sztarok/20161123-a-hamarosan-40-eves-szinetar-dora-a-maganeletet-nem-szeretne-ujratervezni.htmlKét hét múlva tölti a 40. életévét az örökifjú színész- énekesnő, Szinetár Dóra, aki ezen alkalomból úgy döntött, újratervezi az életét... A Life.hu-nak adott exkluzív interjújában mesél jövőbeli terveiről. TV + SztárokOrigoSzinetár Dóra ma már nem fél nemet mondanihttp://www.life.hu/sztarok/20161020-szinetar-dora-ma-mar-nem-fel-kimondani-amit-gondol-es-igyekszik-ellazulni.htmlA csinos színésznő hamarosan világkörüli turnéra indul a Shrek musicallel, ám mint mondja annyiszor fogja eljátszani Fiona szerepét, ahányszor a kislánya, Zorka engedi neki. Szinetár Dóra mára megtanult nemet mondani, hiszen számára egyértelműen a család az első. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.