megélhetés pénz Gáspár Győző
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kétgyermekes édesapa végre elárulta, miből él! Erre a kérdésre már sokan régóta keresik a választ. 

Győzike változatos utat járt be a médiában. Először a Romantik együttessel került reflektorfénybe, majd a zenekar feloszlása után számos televíziós produkcióban szerepelt. De ezek már mind régi történetek, mégsem fér az emberek fejébe: vajon miből finanszírozza Győzi a fényűző életet, a hatalmas családi házat és a luxusautókat?

Gáspár Győző bevallotta, az agyából él!

Győzike pedig végre pontot tett az ügy végére, és bevallotta, minek köszönhető a sikere:

"Jelenleg három cégnél vagyok alkalmazásban, kettőnél tanácsadóként, egynél meg édesapám mellett dolgozom"

"Az agyamból élek"

– jelentette ki egyszerűen a sztárapuka, akinek a feje fölött összecsaptak a hullámok azok után, hogy Evelin elárulta, kivel csalta meg a feleségét, Beát. Emellett pedig az adócsalással kapcsolatos ügye is zajlik.

Angyal József szakértő szerint a NAV egy közhiteles nyilvántartást hamisított meg, amit értékelt és elküldött a bíróságnak. Arról sem vesznek tudomást, hogy a szóban forgó cég nem is Győző tulajdona, hanem az édesapjáé – írta meg a Bors.

Cserháti Tamara csodálatos menyasszony volt: Fotók!http://www.life.hu/sztarok/20170420-ilyen-szep-menyasszony-volt-cserhati-tamara.htmlVégre nyilvánosságra kerültek a magyar szépségkirálynő esküvői képei. Tamara ragyogóan szép volt a nagy napon.TV + SztárokOrigoA várandós Szinetár Dóra nem vállal be nagy koncertekethttp://www.life.hu/sztarok/20170420-a-varandos-szinetar-dora-lemondta-a-koncertjet.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, első közös gyermekét várja Szinetár Dóra és Makranczi Zalán. Korábban a színésznő már átadta az egyik szerepét, most azonban újabb lemondásra kényszerült.TV + Sztárok--Hajdú Péter megmentette egy barátja életéthttp://www.life.hu/sztarok/20170420-hajdu-peter-megmentette-a-baratja-eletet.htmlHajdú Péter barátja ma már talán nem is élne, ha a műsorvezető nem ismeri fel egyből a problémát. Csupán néhány percen múlt Csaba élete, de szerencséjére megmenekült. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoOszter Sándor felesége, Failoni Donatella ittasan balesetet okozotthttp://www.life.hu/sztarok/20170420-oszter-sandor-felesege-ittasan-balesetet-okozott.htmlÁllítólag ahogy korábban Oszter Sándor, úgy most a felesége okozott balesetet alkoholos befolyásoltság alatt. Csak egy pohár bort ivott, mielőtt autóba szállt, de ez elég volt ahhoz, hogy bevonják a jogosítványát. TV + Sztárok--Száraz Dénes: Fantasztikus élményekkel gazdagodtamhttp://www.life.hu/sztarok/20170419-szaraz-denes-felert-mount-everestre.htmlSzáraz Dénes a Magyar Everest Expedíció 2017 trekking csapatának tagjaként ellátogatott a világ legmagasabb hegyének, a Mount Everestnek az alaptáborába (5344 méter), onnan pedig átment az Island Peakez, hogy a hegy mászási rekordját megdöntve kevesebb, mint 6 óra alatt felérjen 6189 méteres csúcsra. Teljes csúcsmászás oda-vissza közel 12 órás erőltetett menet volt a színész számára, aki az elmúlt három hét alatt élete legnagyobb kalandját élte át. TV + SztárokOrigoÍgy néz ki most Amanda Lepore, a transzszexuális énekesnő: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170419-igy-nezett-ki-amanda-lepore-a-konyve-dedikalasan.htmlAmanda Lepore kiadta első könyvét. A dedikáláson pedig friss fotó is készült a transzszexuális sztárról. Így néz ki most. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.