Hajdú Péter bevallotta: mégis intim kapcsolatban volt Tornóczky Anitával

Sarka Kata válás Tornóczky Anita Hajdú Péter kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy televíziós műsorban szólta el magát a sztárapuka. Most már teljesen egyértelmű, hogy mi volt Hajdú Péter és Tornóczky Anita között. 

A kétgyermekes apa éveken át tagadta, de most mégis bevallotta, hogy a főiskolán bizony egyszer elcsattant közte és Anita között egy csók, bár állítása szerint eddig erről senki nem tudott:
„A főiskolán elcsattant egy csók közöttünk, de erről még soha sehol nem beszéltem."

A televíziós interjúban arról is szó esett, hogy milyen traumákon van túl Hajdú, így nem meglepő módon

Kata távozása is szóba jött.

„Kata titokban költözött el, amíg én a Balatonon voltam. Amikor láttam, hogy a gyerekszoba üres, egy órát sírtam benne. Nem voltak ott a gyerekek, borzalmas volt. Ez volt életem első traumája" - mondta Péter a Snóbli című műsorban.

Hajdú Péter meghökkentő őszinteséggel beszélt Forrás: Picasa

A beszélgetés során természetesen Eszterről is szó esett, aki még nem találkozott Dávidkával és Noncsikával, mert Péter szerint nekik még az is megemésztendő érzés, hogy esténként elalvás előtt nem anyát és apát látják.

Hoppá! Mellbimbót villantott Hajdú Péter új kedvese, Eszter

Eszter bemutatkozása jól sikerült, abszolút ellopták a show-t, egyvalamire azonban csak most derült fény. Méghozzá, hogy a fiatal lány felsője félrecsúszott, és látni engedte a mellbimbóját. Fotó!

Mick Jagger és a fia teljesen egyformák: Fotók!http://www.life.hu/sztarok/20170427-mick-jagger-es-lucas-jagger-teljesen-egyformak.htmlNem esett messze az alma a fájától: Lucas Jagger és Mick Jagger olyan egyformák, mint két tojás. TV + SztárokAFPSarka Kata szexi fotót posztolthttp://www.life.hu/sztarok/20170425-sarka-kata-szexi-fotot-posztolt-a-facebookra.htmlSarka Kata irtó dögös képet töltött fel magáról a Facebookra. A fotót több mint 2000-en lájkolták, persze ez nem jelenti azt, hogy osztatlan tetszést aratott. TV + SztárokOrigoÉveken át szexuálisan terrorizálta Mel B-t a férje http://www.life.hu/sztarok/20170424-mel-b-evekig-a-ferje-szexualis-terrorjaban-elt.htmlEgyre több részlet derül ki Mel B tragikus magánéletével kapcsolatban. A férje nem csak agresszív volt, hanem szexuálisan bántalmazta a feleségét. TV + Sztárok--Goldie Hawn és Kurt Russell már az első randin szexeltek http://www.life.hu/sztarok/20170424-goldie-hawn-es-kurt-russell-az-elso-randin-szexelt.htmlHoppá! Sosem hallott titok került napvilágra Goldie Hawn és Kurt Russel magánéletével kapcsolatban. TV + Sztárok--Így néz ki most Amanda Lepore, a transzszexuális énekesnő: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170419-igy-nezett-ki-amanda-lepore-a-konyve-dedikalasan.htmlAmanda Lepore kiadta első könyvét. A dedikáláson pedig friss fotó is készült a transzszexuális sztárról. Így néz ki most. TV + Sztárok--Valóságshow-k és tehetségkutatók magyar sztárszerelmeihttp://www.life.hu/sztarok/20170426-valosagshow-k-es-tehetsegkutatok-sztarszerelmei.htmlValamiért még mindig nem hiszünk a valóságshow-k és a tehetségkutatók színfalai mögött szövődött szerelmekben, pedig több magyar sztárpár példája is azt mutatja, működhet a dolog. Lássuk hát, kik azok a hírességek, akik a mai napig kitartanak egymás mellett! TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.