Földesi-Szabó László Bálint Antónia per jog
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ahogy arról néhány napja beszámoltunk, elsőfokon véget ért Bálint Antónia rágalmazási pere. Földesi-Béres Rózsa, aki egyébként Bálint Antónia gyermeke apjának felesége, azért perelte az egykori szépségkirálynőt, mert Antónia a saját közösségi oldalán illetlen szavakkal bántotta Rózsát és gyermekét.

2012-ben már egy Antónia ellen irányuló büntetőperből visszaléptek Rózsáék, de a most született ítélet előzménye is évekkel ezelőttre vezethető vissza. „Antónia és Rózsa hosszú évek óta több személyiségi jogi eljárással vannak egymással szemben. Több esetben már becsületsértési ügyben született nekünk kedvező ítélet. Úgy gondolta a bíróság, hogy a próbára bocsájtás, az egy olyan büntetési nem, ami talán visszatartja az olyan nyilatkozatoktól Antóniát, amelyek a becsület sértésére alkalmasak Rózsával szemben" – kezdte dr. Berényi András, Földesi-Béres Rózsa ügyvédje.

Az ügyvéd úr elmondta: nem érti, mi volt Antónia indítéka, amikor a Facebookon becsületsértő kijelentéseket tett. Az ügyvéd azért is örül ennek az ítéletnek, mivel ezzel tudják jelezni a közvélemény számára, hogy

Antónia esetében voltak már olyan polgárjogi kérdések, ahol nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie, illetve pénzbírságot határoztak meg. A jelenlegi ügy kimerítette a büntetőügy cselekményét. Rózsa és védője az elmúlt évek során az összes pert megnyerték Antónia ellen. „A lehetőség, hogy peren kívül megbékéljenek a felek, fel volt kínálva. Rózsa szerette volna, hogy ne legyen ekkora felhajtás, de hogy Antónia miért gondolta, jogosan sértegethet másokat közösségi oldalán, nem értjük. Bocsánatot is kérhetett volna, de nem tette, ezért a bíróság elítélte" – tudtuk meg az ügyvédtől.

Egyébként a sértett által sérelmezett posztban Antónia többek közt azt állította valótlanul, hogy Rózsa miként jár el gyermeknevelési kérdésekben, illetve egyéb jelzőkkel illette Földesi-Szabó László feleségét.

Bálint Antónia Forrás: TV2

„Antónia bejegyzésében Rózsa fia is szidalmazva volt, ami az álláspontunk szerint jogszabálysértő. A másik oldal álláspontját a másodfokú bíróság jogerős ítélete fogja eldönteni, így nekünk ki kell várni a másodfokot is. Változhat a végeredmény, de reménykedünk abban, hogy ez olyan precedensértékű ítélet lesz, amely tényleges visszatartó erővel bír. Mert ugye a büntetéseknek két fontos feladatuk van. Az egyik, hogy általánosan tartsák vissza az elkövetőket az adott bűncselekmények elkövetésétől - ez az általános prevenciós hatás. És van a speciális, amikor az adott elkövetőt kell visszatartani. Talán jobb belátásra bírja Antóniát, esetleg visszatartja őt attól az ítélet, hogy a jövőben ilyen jellegű megnyilvánulásokat tegyen, mint ami miatt most bíróságon kellett állnunk" – zárta a beszélgetést dr. Berényi András ügyvéd, Földesi-Béres Rózsa képviselője.

Mivel a sztárok Facebook-oldala nagy látogatottságú, és bárki megtekintheti, a védelemnek is az volt az álláspontja, hogy ez mindenképpen nagy nyilvánosságnak számít, ami a tényállás elkövetésének alapvető feltétele volt. A bíróság ezt a véleményt osztotta. Rózsa szerette volna elkerülni a pert, több kísérlete is volt a békülésre.

Bálint Antónia Forrás: Life.hu

„A bírónő békíteni szeretett volna minket Antóniával. Első alkalommal azt mondtam, ha Laci tarthatja a kislányával rendesen a kapcsolatot, megszüntetem a pert. Antónia nemet mondott. Második alkalommal teátrálisan bocsánatot kért, amiben annyira nem volt köszönet, hogy végül a bírónő állította le, fejezze be. A harmadik békülésre szánt alkalommal az derült ki, hogy Antónia jósnőhöz fordult velünk kapcsolatban" - mesélte Földesi-Béres Rózsa, aki azt is elmondta, hogy amíg ő egyik alkalommal nem volt bent a tárgyalóteremben, Antónia az ítélet előtti tárgyaláson sírva fakadt, és közölte, a kislányának szüksége van az apukájára. „Amikor az ügyvédem, dr. Berényi András és a férjem, Laci elmesélték a történéseket, megsajnáltam, és írtam neki egy sms-t, hogy kap tőlem még egy esélyt, hajlandó vagyok leülni és átbeszélni a dolgokat. Ennek a beszélgetésnek a végeredménye határozta volna meg nálam, hogy hogyan tovább. Ha elindult volna a láthatás, elálltam volna a pertől. Nem válaszolt, így bebizonyosodott, hogy csupán a bíróságot akarta meghatni" – tette hozzá Rózsa.

Az ügyben kerestük Antóniát is, de nem szerettett volna reagálni az elhangzottakra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.