Gregor Bernadett attól fél, hogy nem kell majd senkinek

Forrás: TV2 -
Gregor Bernadett színház karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A híres magyar színésznő komoly félelmekről számolt be. A legtöbb sztár ezt nem merné bevallani. 

Gregor Bernadett néhány éve még azon gondolkodott, hogy felhagy a színészkedéssel, hiszen 2010-ben kiírták a Jóban Rosszban című sorozatból, ráadásul a Pesti Magyar Színházban is megszűnt az állása.

Gregor Bernadett őszintén mesélt a félelmeiről Forrás: TV2

Már az is megfordult a fejében, hogy elmegy

egy kutyakozmetikába recepciósnak,

de szerencsére erre végül nem volt szükség, hiszen immáron 5 éve oszlopos tagja az Újszínház társulatának, ráadásul egyre komolyabb szerepeket, kihívásokat kap. Jelenleg ő a színház egyik legfoglalkoztatottabb színésze, hat darabban is játszik.

„...néha még félek, mi lesz akkor, ha majd nem kellek. Nem tudom nem észrevenni magam körül, hogy van olyan, amikor egy művész hosszabb időre kiesik a pikszisből, akár önhibáján kívül. Én nem akarom megtudni, hogy milyen nehéz onnan visszajönni." - mondta a sztáranyuka a Borsnak.

Nem talál munkát a Barátok közt egykori sztárja

A Barátok közt Berényi Zsuzsája hosszú éveken át volt látható minden este a tévéképernyőkön, de élete a sorozat óta gyökeresen megváltozott. Nem találja a helyét a hivatásában, pedig önálló estjei vannak és színházakban játszik. Ennek ellenére úgy érzi, a szakma peremére szorult. Olvass tovább itt...

Katalin hercegné és Vilmos herceg házvezetőnője felmondotthttp://www.life.hu/sztarok/20170529-katalin-es-vilmos-hazvezetonoje-felmondott.htmlHiába keresett szépen Sadie, úgy döntött nem dolgozik tovább Vilmos hercegnek és Katalin hercegnének. Felmondott, és semmi nem tudja megváltoztatni a döntését. Nagy bajban lesz a királyi pár nélküle! TV + Sztárok--Mennyire ismered Harry herceget? - kvízhttp://www.life.hu/sztarok/20170524-jol-ismered-harry-herceget-kviz.htmlHamarosan megkéri barátnője kezét Harry herceg, de tudod, hogy mi a hölgy neve? És arra emlékszel, hogy hová vezetett az ifjú Harry első külföldi útja? TV + SztárokOrigoHódi Pamela bombaformában van az esküvő előtt http://www.life.hu/sztarok/20170528-hodi-pamela-bombaformaban-van.htmlInstagram-oldalának tanúsága szerint a sztármama egész hetes nyaralásra ment barátnőivel Törökországba. Így persze nem kellett sokat várni az első bikinis fotóra sem. TV + Sztárok--Emilio Ábel Anitához fűződő viszonyáról vallotthttp://www.life.hu/sztarok/20170528-emilio-abel-anitarol-vallott.htmlA páros a TV2 A Nagy Duett című műsorában hétről hétre bebizonyítja, mennyire egy húron pendülnek. Ez pedig olyannyira igaz, hogy a köztük lévő kapocs a verseny után sem fog szétválni, Emiliónak ugyanis már most nagy tervei vannak Anitával.TV + SztárokOrigoGyönyörűek! Így festett az esküvőn Cserpes Laura és Gyurta Danihttp://www.life.hu/sztarok/20170528-cserpes-laura-es-gyurta-dani-az-eskuvon.htmlCsodálatos fotót tett közzé az egyik legszebb magyar álompár.TV + SztárokOrigoPaudits Béla: "Megfordult a fejemben, hogy öngyilkos leszek"http://www.life.hu/sztarok/20170528-paudits-bela-ongyilkos-akar-lenni.htmlA 67 éves magyar színművész évek óta anyagi problémákkal küzd, nyugdíja jóformán semmire sem elég, ráadásul az egészségi állapota is egyre csak romlik. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.