Egymásba szerettek az Exek az Édenben szereplői

Forrás: Viasat3 -
párkapcsolat Exek az Édenben szerelem Viasat 3
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Franciska és Tomi, a Viasaton futó valóságshowban, az Exek az Édenben című játékban szerepeltek. A műsor szerelmet hozott nekik, ugyanis nem sokkal a műsor vége után kiderült: a 20 éves lány és a 30 éves fiú egymásba szerettek.

Franciska és Tomi a műsor vége óta egy párt alkotnak. De nem csak ők találták meg a szerelmet, Dia és a műsor egyik nyertese, Norbi is együtt vannak. A dolog olyan komoly mindkét párnál, hogy már össze is költöztek - írja a Blikk.

Dia és Norbi sem gondolták volna, hogy megtalálják a másik felüket a játékban:

"Már négy hónaposak vagyunk, mert mi a játékidőt is beleszámítjuk. Nagyon szeretjük egymást, sőt már össze is költöztünk" - mesélte Dia, aki azt is elárulta, hogy már az esküvő is szóba került.

Exek az édenben - Dia és Norbi egymásab szerettek, már együtt is élnek Forrás: Viasat3

Franciska és Tomi azt mondják, nem baj, hogy nem nyertek, az a fontos, hogy egymásra találtak. Bent ugyan viharos volt a kapcsolatuk, de itthon már minden rendben van, együtt élnek ők is.

Franciska és Tamás már a műsorban lefeküdtek egymással Forrás: Viasat3

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.