Édesanyjára emlékezteti Delhusa Gjont a barátnője

Fotó: Bacskó László -
párkapcsolat szerelem Delhusa Gjon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A híres énekes és a barátnője között 41 év a korkülönbség, de ők ennek ellenére is nagyon boldogok. A sztár most elárulta, mi a harmonikus kapcsolatuk titka. 

Delhusa Gjon Hajdú Péter beszélgetős műsorában vendégeskedett, ahol kendőzetlen őszinteséggel beszélt a szerelméről. Állítása szerint Fanni nagyon sokszor az édesanyjára emlékezteti a sztárt, sok tulajdonságában hasonlít rá.

Delhusa Gjon őszintén vallott a szerelméről Fotó: Bacskó László

"Egy markáns, kemény kezű, irányító típus, és sok szempontból felnőttebb, mint én. Ennek ellenére nem irányít, inkább úgy mondanám, hogy önjáró, nem szorul állandóan segítségre. Nem kéri mindenben a segítségem, ehelyett mindennek megragadja a végét" - mondta Gjon.

Azt is elárulta, hogy ezelőtt 3 évvel ismerkedtek meg, mikor a 22 éves lány odalépett az énekeshez egy koncert után autogramot kérni. A Győrben élő fiatal lány felköltözött új szerelméhez, és a fogtechnikusi végzettsége mellett lovas edzőként dolgozik - írta meg a Blikk.

Belefogyott a szerelembe Delhusa Gjon

Az énekes bevallotta, 43 évvel fiatalabb párja inspirálta abban, hogy újra formába lendüljön, ezért különleges diétába kezdett és 10 kilót fogyott. Olvass tovább itt...

A legjobb idézetek a Szívek szállodájábólhttp://www.life.hu/sztarok/20170531-szivek-szallodaja-idezet-video.htmlKi ne ismerné Lorelai Gilmore és lánya, Rori történetét? A Szívek szállodája hosszú évekig tartolt a tévénézők között, olyannyira, hogy évekkel később új részeket is forgattak. Bár a szereplők kissé megöregedtek, népszerűségüknek még ez sem ártott.TV + Sztárok--Mádai Vivien exe Szunai Lindával jár http://www.life.hu/sztarok/20170531-madai-vivien-egykori-parja-egy-modellel-jar.htmlSosem hallott derült ki Mádai Vivien magánéletéről: egykori pasija egy szuperszexi szépségkirálynővel jár. TV + Sztárok--Sarka Kata cáfolja a válásukkal kapcsolatos hírekethttp://www.life.hu/sztarok/20170531-sarka-kata-cafolja-valasukkal-kapcsolatos-hireket.htmlNem indult jól Sarka Kata reggele, ugyanis a válásukkal kapcsolatos hírek elrontották. Egy újság szerint Kata és Péter nem akarnak elválni, a műsorvezető élő videóban cáfolta a híreszteléseket. TV + SztárokOrigoKasza Tibi menyasszonya cuki kisbabával pózol - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170531-kasza-tibi-menyasszonya-kisbabaval-foto.htmlHatalmas a boldogság Kasza Tibi és párja, Manker életében, ugyanis néhány héttel ezelőtt, élő adásban jegyezték el egymást. A kapcsolatukhoz már csak egy kisbaba hiányzik, reméljük hamarosan teljesül ez a vágyuk is, ám addig is itt van egy cuki fotó arról, hogyan babázik Manker. TV + Sztárok--Gáspár Virágra rá sem lehet ismerni - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170531-gaspar-virag-friss-fotoja.htmlArról számtalanszor beszámoltunk már, hogy Gáspár Győző nagyobbik lánya, Evelin elképesztően lefogyott, és az egykor duci kislányból bomba csaj lett. Ám most úgy tűnik, Virág is a diétát választotta, és bizony az eredmény sem maradt el... TV + SztárokOrigoSchobert Norbit a Facebookon támadták: bíróságra megy a sértés miatthttp://www.life.hu/sztarok/20170531-schobert-norbit-a-facebookon-tamadtak.htmlFacebook-oldalán mondta el véleményét dr. Patay Gábor a Schobert Norbi által forgalmazott termékekről, és magáról a fitneszgururól. A durva sértések miatt Norbi bíróság elé viszi az ügyet: "nálam is van tűréshatár". TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.