Sztárok, akik a gazdagság ellenére is nagyon fukarok

Forrás: AFP/Jason Merritt -
fukarság Kanye West Lady Gaga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legnagyobb sztárokról azt gondolnánk, hogy ennyi vagyonnal a zsebükben nem jellemző rájuk a fukarkodás. Pedig de! 

Lady Gaga

A 31 éves énekesnő Born This Way néven kezdte el működtetni saját alapítványát, amely a gyerekek mellett olyan intézményeket támogat, mint a Vöröskereszt vagy az Alzheimer Szövetség. Ám bizonyos állítások szerint Gaga alapítványa jóval többet kaszál ezen, mint amennyit adakozásra költ.

A közösségi oldalon futó kampányok, a jogi tanácsok, a stratégiai fejlesztések összköltsége nagyjából 1,85 millió dollár, ám azt senki nem tudja, hogy ezeket a kiadásokat miből finanszírozzák. Esetleg az alapítványhoz befutó összegekből? Természetesen Gaga állítja, hogy az édesanyja által vezetett Born This Way Foundation kiadásait az énekesnő állja. Mindenesetre ilyen számok mellett eléggé megdöbbentő, hogy tényleges adakozásra mindössze 5000 ezer dollárt szántak.

Lady Gaga Forrás: AFP/Kevork Djansezian

Kanye West

„A legnagyobb fájdalmam az életben, hogy soha nem láthatom magam élőben fellépés közben” - mondta egyszer a rapper. Ezek után nem nehéz elképzelni, hogy egomán ember létére nem igazán kenyere az adakozás.

Kanye ugyan támogatta a Vöröskeresztet és az Orvosok határok nélkül-t is, sőt maga is létre hozott egy alapítványt. A Kanye West Foundation célja az volt, hogy visszaszorítsák az írástudatlanságot és más egyéb tanulmányi hiányosságot a világban. Ám bizonyos állítások szerint, a 2003-ban indult jó célú kezdeményezés 2011-ben hirtelen leállt, és kiderült, hogy nagyjából semmi érdemleges összeget nem sikerült hozzátenni az emberek taníttatásához, mert a bevételek egy nagy részét "adminisztratív munkákra" (aha, persze...) kellett elkölteniük.

Kanye West Forrás: AFP/David Becker

Kim Kardashian

Elég szomorú, hogy a dúsgazdag család mindkét tagja ilyen csapnivalóan áll hozzá a társadalmi problémákhoz. Persze Kim is részt vett néhány adakozásban már: támogatta a Generation Rescue-t és az Alzheimer Szövetséget, és 2012-ben elárvereztette az egyik ruháját az Ebay-en keresztül.

De sajnos az ilyen jótékonynak tűnő tettek mögött is durva haszonról van szó: kiderült, hogy az elárverezett ruhából befolyó összeg 10%-a került csak jó célú felhasználásra, míg a maradék 90% a narancsbőrös hátsójú sztáranyuka méretes farzsebében landolt.

Kim Kardashian Forrás: AFP/Jason Merritt

Wyclef Jean

A Grammy-díjas művész létrehozta a Yele Haiti alapítványt, amely elvileg a hazája, Haiti támogatására jött létre. A 2010-es földrengés következtében durván 1 millió dollár folyt be az alapítvány számlájára 24 óra alatt, és összesen 16 millió dollár érkezett a bajbajutottak megsegítésére.

A sztár azonban mindössze 5,1 milliót fordított valódi jótékony célra, de egy alvállalkozónak (saját sógorának) is utalt 300 ezer dollárt a semmire. Egy Miamiban bejegyzett cég, a Amisphere Farm Labor Inc. is kapott 1,8 millió dollárt. Állítólag az ő feladatuk lett volna a földrengés áldozatainak élelmiszerrel való ellátása, de a pénz beérkezése után a cég eltűnt a hivatalos céglista nyilvántartásából. Sokan gondolhatják, hogy az az 5 millió dollár sem semmi, de véleményünk szerint igen kicsinyes dolog ilyen pénzekből meggazdagodni.

Wyclef Jean Forrás: AFP/Sean Gardner

Lance Armstrong

A profi kerékpáros egy időben mindenki szemében követendő példa volt, egy valódi hős, hiszen sorozatos győzelmei mellett még a rákot is leküzdötte. Ennek fényében hozta létre a Lance Armstrong Alapítványt, amely rákos betegek megsegítésére specializálódott.

Ám amikor kiderült, hogy Armstrong doppingol, akkor minden bedőlt. Sokan csalódtak benne, és ezt az alapítvány is megérezte. A bomba azonban akkor robbant csak igazán, mikor egyszer kiderült, hogy a 103 millió dolláros adományból mindössze 5 milliót költöttek el valódi rákkutatásra. Elképesztő, hogy mekkora pénzeket kaszált jóhiszemű emberek adakozásából.

Lance Armstrong Forrás: AFP/Gabriel Bouys
Íme a legjobban kereső sztárok listája http://www.life.hu/sztarok/20170613-ok-a-legjobban-kereso-sztarok.htmlA Forbes magazin minden évben készít egy listát a 100 legjobban kereső sztárról. Íme az idei sorrend! TV + Sztárok--Sztárok, akik vallásosabbak, mint gondolnád: Richard Gere-től Tom Cruise-ighttp://www.life.hu/sztarok/20170612-sztarok-akik-vallasosabbak-mint-gondolnad.htmlSok híresség a sztárrá válásuk után fordult a vallás felé, és van, aki mindent képes feladni a meggyőződéséért. Tom Cruise-nak a kapcsolatai mentek rá a szcientológia iránti imádatára, van, aki pedig a karrierjét és munkásságát tagadta meg a vallás miatt. TV + SztárokAFPSztárok zűrös gyerekei: Michael Douglas és Nicholas Cage sem lehet büszkehttp://www.life.hu/sztarok/20170609-sztarok-zuros-gyerekei-borton-autobaleset.htmlA sztárok gyerekei semmiben nem szenvednek hiányt, ennek ellenére nem mindegyikükből lesz egy földre szállt angyal. Sokuk hozta nagyon kényes helyzetbe híres szüleiket, vagy balesettel, vagy éppen pornóvideóval. Michael Douglas és Nicholas Cage gyereke sem éppen a jóság szobra. TV + Sztárok--Sztárok, akiknek a csemetéi is jóképűek: Galéria!http://www.life.hu/sztarok/20170602-szexi-sztarok-jokepu-fiai.htmlBizony, a genetika adott esetben egy szerencsés dolog. Ennek köszönhetően sztárapukák és csemetéik is egyformán jóképűek: Fotók! TV + SztárokOrigoSztárok, akiket kitiltottak Kínából: Brad Pittől Harrison Fordighttp://www.life.hu/sztarok/20170601-ok-azok-a-sztarok-akiket-kitiltottak-kinabol.htmlNoha Kína már nyit az amerikai filmek felé, vannak olyan színészek, akiket ettől függetlenül egyáltalán nem látnak szívesen az országukban. Annyira, hogy hivatalosan is kitiltották őket, vagy azért, mert a kormány ellen szólaltak fel, vagy azért, mert tiszteletlenek voltak a kultúrával szemben. Íme, azok a sztárok, akik nem tehetik be a lábukat Kínába. TV + SztárokAFPSztárok leggázabb Instagram-bakijai: Lindsay Lohantől Britney Spearsig http://www.life.hu/sztarok/20170522-sztarok-leggazabb-instagram-bakijai.htmlA sztárok - főként a nők - előszeretettel csalnak a közösségi oldalakon közzétett fotóikon. Karcsúsítják a lábukat, derekukat, kisimítják a ráncaikat és eltüntetik a bőrhibákat. A szemfüles rajongók viszont mindig kiszúrják a turpisságot... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.