Nemi erőszak történt egy amerikai valóságshow-ban

Forrás: ABC/Bachelor in Paradise -
nemi erőszak valóságshow Amerika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sajnos nem először fordul elő, hogy egy valóságshow szereplői minden határon túlmennek. Magyarországon is volt már példa hasonlóra, de most egy amerikai műsorban történtektől hangos a sajtó: nemi erőszak történt, ezért leállították a forgatást.

A valóságshow lényegét és izgalmát a kukkolás adja, az emberek bepillantást nyerhetnek mások életébe, és minden percet vesz a kamera. Itthon is nagy népszerűségnek örvend ez a formátum, de évről évre egyre durvábbak lesznek a szereplők. Amerikában most tetőzik a botrány egy valóságshow miatt, amiben a forgatás alatt állítólag nemi erőszak történt, ezért leállították.

Corinne Olympios és DeMario Jackson, a valóságshow két szereplője Forrás: ABC/Bachelor in Paradise

A Bachelor in Paradise névre hallgató műsornak egyelőre csak a forgatásai zajlanak, mivel a történéseket itt jóval előbb veszik fel - akárcsak nálunk az Éden Hotelben -, de így is kitudódott, hogy milyen botrány történt. Két szereplő, DeMario Jackson és Corinne Olympios gabalyodott össze egy este és egyre forróbb lett köztük a helyzet. (A források szerint a szerkesztők meghagyták nekik, hogy össze kell jönniük, szó sem volt véletlen egymásra találásról...) Természetesen rengeteg alkohol állt a rendelkezésükre, hogy kellőképpen felszabaduljanak.

Eleget ittak, és hamarosan a pezsgőfürdőben találták magukat. Corinne megszabadult a fürdőruhájától, és a dolgok egyre szexuálisabbá váltak,

csókolóztak és ölelkeztek, de

egy idő után úgy tűnt, hogy a nő kezdi elveszíteni az eszméletét. Túl sokat ivott, ezért folyamatosan a víz alá csúszott, nem volt magánál.

A férfit ez nem zavarta, próbálta a víz felett tartani a nőt, miközben közösülni akart vele, ami nem nagyon sikerült. Ezután kivonszolta a jakuzziból, és megpróbálta orális szexre kényszeríteni, de miután ez sem ment, otthagyta.

Eközben a szerkesztők, és operatőrök, akiknek látniuk kellett az eseményeket semmit nem csináltak. Csak akkor jöttek elő, amikor DeMario Jackson már "végzett" a nővel.

Úgy tűnt, hogy eszméletlen. Ekkor jött elő a személyzet egy része, és bevitték a szobájába.

Daily Mailnek

Az egyik stábtag értesítette végül a gyrátót, a Warner Brosst az eseményekről, akik azonnal leállítatták a forgatást. Azt igérték, alaposan kivizsgálják az esetet, és annak fényében döntenek majd aról, hogy folytatják-e a műsort.

Íme, a valóságshow-k legnagyobb botrányai

Bár a nézők szeretik a drámát és a feszültséget, a durvaságot kevésbé. Az elmúlt években megszaporodtak a különböző valóságshow-k, melyekben szó szerint egyre jobban feszegetik a tűréshatárokat. A meztelenkedést és a pikánsabb jeleneteket talán még érdeklődve figyelik az emberek, a verekedést és a trágárságot azonban már nehezen veszi be a gyomruk. Nézzük, melyek voltak a legdurvább adások. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!
Ördög Nóra ázsiai útja nem volt pihentető: rengeteget dolgozotthttp://www.life.hu/sztarok/20170615-ordog-nora-azsiai-utja-nem-volt-pihenteto.htmlFelejthetetlen élményekben volt része Ördög Nórának és családjának az ázsiai munka során, de azt nem szabad elfelejteni, hogy a műsorvezető útja nem a pihanésről szólt: embert próbáló volt az időbeosztás. TV + Sztárok--Hajdú Péter reagált Sarka Kata kommentjére http://www.life.hu/sztarok/20170615-hajdu-nem-hagyta-szo-nelkul-sarka-kata-kommentjet.htmlSarka Kata nemrég Hajdú Péter magánéletével kapcsolatban nyilatkozott. A férj azonban nem hagyta szó nélkül a dolgot. TV + Sztárok--Janicsák Vecát nem törte le a szakítás, állja a sarathttp://www.life.hu/sztarok/20170615-janicsak-vecat-nem-torte-le-a-szakitas.htmlJanicsák Veca alig egy hónapja jelentette be, hogy gyermeke édesapjával elváltak útjaik. Az énekesnő egyedülálló anyává vált, de nem törte le a szakítás. Ő bizony állja a sarat. TV + SztárokOrigoNádai Anikó exe őrülten szerelmes új párjába, Szorcsik H. Viktóriábahttp://www.life.hu/sztarok/20170615-nadai-aniko-exe-orulten-szerelmes-uj-parjaba.htmlNádai Anikó exére egy hónappal a szakítás után talált rá a szerelem. Szorcsik H. Viktóriával rögtön fel is vállalták kapcsolatukat, most először pedig beszélnek is megismerkedésükről. "Elemi erővel vonzódtunk egymáshoz" - mondta Viki. TV + SztárokOrigoMegverte a fia Szilágyi Istvánt, vagyis az ország Lópici Gáspárjáthttp://www.life.hu/sztarok/20170615-megverte-a-fia-szilagyi-istvant.htmlNem túl jók Lópici Gáspár, vagyis Szilágyi István anyagi körülményei, de ha ez nem lenne elég, a színész fia is rátett még egy lapáttal: összeverte apját. Őt a rendőrök vitték el, Szilágyi Istvánt pedig kórházba szállították. TV + SztárokOrigoAnyaszült meztelenre vetkőzött Pintér Tibor- Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170615-pinter-tibor-meztelenre-vetkozott-video.htmlValószínűleg nők tucatjai kaptak a szívükhöz, amikor meglátták, mit művel a lovas produkcióiról elhíresült színész. Pintér Tibor ugyanis ledobta a textilt....TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.