Letartóztatták Miles Tellert, a Beavatott sztárját

Forrás: AFP/Frederic J. Brown -
Miles Teller letartóztatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sztárok sem makulátlanok, sok hírességet zártak már rács mögé. Beállt a "börtönviselt" sztárok sorába Mile Teller is, akit nemrég letartóztattak, mégpedig azért, mert túlságosan ittas volt.

Ahogy jónéhány hétköznapi embernek, úgy sok sztárnak is meggyűlik a baja a hatóságokkal, és ők sem bújhatnak ki a törvények alól. Persze a végeredmény számukra sokkal kínosabb, mint bárki más számára, hiszen az ő tettükről az egész világ értesül. Legutóbb Miles Teller állt be a "börtönviselt" sztárok sorába, bár ő egyelőre mindent tagad.

Miles Teller megemlegeti ezt az ivászatot Forrás: AFP/Frederic J. Brown

A Beavatott filmekben is szereplő színész állítólag San Diegóban bulizott, csakhogy sokkal többet ivott a kelleténél. Az ottani törvények szerint pedig az utcán senki nem tartózkodhat illuminált állapotban, ezért detoxikálóba akarták vinni Milest, de mivel nem volt elég együttműködő, így a rácsok mögé került. Mivel ott vagy csak detoxikálóban, vagy fogdában lehet józanodni, nem volt a biztos uraknak más választása. Sajtóértesülések szeirnt nem sokáig tartották bent, és óvadék nélkül engedték ki végül. Annak ellenére, hogy a történetnek semmilyen következménye nem lett, Miles nem hajlandó elismerni, és állítja, hogy nem volt börtönben - írja a CBSNews.

Ahova soha nem süt be a nap - Magyar hírességek, akik megjárták a börtönt


A magyar hírességek közül is akadnak olyanok, akik már megtapasztalták milyen a börtönélet. Íme a Life.hu összeállítása azokról a hazai sztárokról, akik már megjárták a börtönt.

Hajdú Péter bevallotta, szabadságra vágyikhttp://www.life.hu/sztarok/20170622-szabad-eletvitelre-vagyik-hajdu-peter.htmlHajdú Péter őszintén mesélt a jelenlegi életéről, és arról is, hogy mire vágyik igazán. TV + Sztárok--Áramlopással vádolják Kozsót http://www.life.hu/sztarok/20170622-kozsot-aramlopassal-vadoljak.htmlTovább folytatják a nyomozást a zenész ellen, és ha beigazolódik a gyanú, akkor akár hűvösre is kerülhet. TV + Sztárok--Három évet is kaphat apja összeveréséért Szilágyi István, vagyis Lópici Gáspár fia!http://www.life.hu/sztarok/20170622-harom-evet-is-kaphat-apja-osszevereseert-szilagyi-istvan-fia.htmlTöbb bordája is eltört Szilágy Istvánnak miután a fia összeverte. A színész már megbocsátott, de etől függetlenül súlyos büntetést kaphat a gyermeke: akár 3 évet is. TV + Sztárok--Várkonyi Andrea levetkőzte híradós énjét: szexi és szókimondó letthttp://www.life.hu/sztarok/20170622-varkonyi-andrea-levetkozte-hirados-enjet.htmlVárkonyi Andreát korábban csak a Tényekből ismertük, ahol híradósként kissé kimért és szolid volt. Új műsorában azonban nem kell visszafogottnak lennie: intim és pikáns témákról is beszél, saját magánletét is kiteregeti. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoBangó Margit: "Jókedvét találja bennem az Úr"http://www.life.hu/sztarok/20170622-peller-mariann-bango-margittal-beszelget.htmlA vendégem ezúttal Bangó Margit lesz az Utazás a lelked körül című, a Life Tv-n futó műsoromban. Margit őszintén mesélt életéről és Istenhez fűződő viszonyáról is. TV + SztárokOrigoSor került Bálint Antónia és Sarka Kata tárgyalására: mindenki megjelenthttp://www.life.hu/sztarok/20170622-sor-kerult-balint-antonia-es-sarka-kata-targyalasara.htmlBálint Antónia és Sarka Kata a bíróságon folytatták azt a bizonyos telefonbeszélgetéses ügyet, amiből hatalmas botrány kerekedett.... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.