Rékasi Károly többször is volt már életveszélyes helyzetben

Fotó: Marton Szilvia/Origo -
betegség halálközeli állapot életveszély Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem mindennapi életszakaszon van túl Rékasi Károly, de állítása szerint az égiek vigyáznak rá: többször is került már életveszélyes helyzetbe. 

Rékasi Károly az utóbbi időben komoly traumákon esett át a motorbalesetének köszönhetően, de szerencsére már elmúlt a halálfélelme, újból vezetni és motorozni kezdett. Az egyik lába sajnos 4 centiméterrel rövidebb lett, de egy profi gyógytornásszal gyakorol heti három alkalommal annak érdekében, hogy minél hamarabb

képes legyen bot nélkül járni.

A sztár nemrég arról mesélt, hogy többször is volt már életveszély-közeli helyzetben, bár egyik sem végződött (szerencsére) ilyen rosszul, mint a legutóbbi baleset:

Rékasi Károly életében többször is történtek már bizarr dolgok Fotó: Marton Szilvia/Origo

"Néhány évvel ezelőtt a járdán várakoztam, előttem gyalogátkelőhely. Amikor odaléptem az oszlophoz, és megnyomtam az átkelő gombját, a mögöttünk tornyosuló ház tetejéről egy hatalmas deszka csapódott be, óriási robajjal arra helyre, ahol korábban álltam. A szeles időben a vihar ereje szaggatta le. Ha nem lépek odébb, ott, helyben szörnyethaltam volna" - mesélte Károly.

A József Attila Színházban is hasonlóan bizarr dolog történt a színésszel, egy előadás közben. Károly egy kollégájával beszélgetett két egymás mellé tolt széken ülve a jelenetben, majd egy váratlan pillanatban egy óriási vascső zuhant le a menyezetről, pontosan a színészek mellé - írta meg a hot! Magazin.

Hajdú Péter bevallotta, szabadságra vágyikhttp://www.life.hu/sztarok/20170622-szabad-eletvitelre-vagyik-hajdu-peter.htmlHajdú Péter őszintén mesélt a jelenlegi életéről, és arról is, hogy mire vágyik igazán. TV + Sztárok--Zséda bevallotta, szerelemből ment férjhez http://www.life.hu/sztarok/20170622-zseda-egesz-eleteben-a-szerelmet-kereste.htmlA híres énekesnő boldog házasságban él, ám ezúttal azt is elárulta, hogy annak idején mi alapján válogatott a férfiak között. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoHárom évet is kaphat apja összeveréséért Szilágyi István, vagyis Lópici Gáspár fia!http://www.life.hu/sztarok/20170622-harom-evet-is-kaphat-apja-osszevereseert-szilagyi-istvan-fia.htmlTöbb bordája is eltört Szilágy Istvánnak miután a fia összeverte. A színész már megbocsátott, de etől függetlenül súlyos büntetést kaphat a gyermeke: akár 3 évet is. TV + Sztárok--Áramlopással vádolják Kozsót http://www.life.hu/sztarok/20170622-kozsot-aramlopassal-vadoljak.htmlTovább folytatják a nyomozást a zenész ellen, és ha beigazolódik a gyanú, akkor akár hűvösre is kerülhet. TV + Sztárok--Várkonyi Andrea levetkőzte híradós énjét: szexi és szókimondó letthttp://www.life.hu/sztarok/20170622-varkonyi-andrea-levetkozte-hirados-enjet.htmlVárkonyi Andreát korábban csak a Tényekből ismertük, ahol híradósként kissé kimért és szolid volt. Új műsorában azonban nem kell visszafogottnak lennie: intim és pikáns témákról is beszél, saját magánletét is kiteregeti. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoBangó Margit: "Jókedvét találja bennem az Úr"http://www.life.hu/sztarok/20170622-peller-mariann-bango-margittal-beszelget.htmlA vendégem ezúttal Bangó Margit lesz az Utazás a lelked körül című, a Life Tv-n futó műsoromban. Margit őszintén mesélt életéről és Istenhez fűződő viszonyáról is. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.