Radics Gigi Amerikában folytatja a tanulmányait

Fotó: Polyák Attila - Origo -
Amerika tanulás Radics Gigi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Radics Gigi túl van az érettségin, most pedig mindenki arra kíváncsi, hogy mik az énekesnő jövőbeli tervei. 

Radics Gigi nemrég fejezte be a gimnáziumi tanulmányait, és mivel sokat készült a vizsgákra, szerencsére jó jegyekkel zárta a középiskolát. Mivel énekesi karrierje miatt nem jutott ideje a tanulásra, így öccse beérte őt és együtt tudták teljesíteni az iskolai feladatokat:

Radics Gigi Amerikában folytatná a tanulmányait Fotó: Polyák Attila - Origo

„Az öcsémmel együtt fejeztük be a középiskolát, én angol előkészítőre jártam 0. osztályba és a Megasztár miatt is halasztanom kellett, így utolért, de legalább együtt tudtunk felkészülni a vizsgákra, ami plusz motiváció volt és sokat segített” - mondta Gigi.

Gigi azt is elárulta, hogy nagyon szeretné Amerikában folytatni a tanulmányait:

„Tavalyelőtt jártunk Los Angelesben a Musical Institute nyílt napján. Lenyűgözött, amit ott láttam” – mesélte a sztár, de egyelőre azt még nem tudni, hogy mikorra tervezi az indulást - írta meg a Blikk.

Radics Gigi vörösre váltott- Fotó!

Radics Gigi igen mozgalmas időszakot él: ő lett az X-Faktor új mentora és legújabb videóklipjét is most forgatja. Utóbbi kedvéért még szolid külsejét is extrémre változtatta: Fotó!

Gáspár Evelin kiakadt apjára, Győzikérehttp://www.life.hu/sztarok/20170629-gaspar-evelin-kiakadt-apjara-gyozikere.htmlAmíg Győző a minap arról posztolt, mennyire kedves neki a családja, addig Evelin a közösségi oldalán fakadt ki. TV + Sztárok--Orális szex közben jelent meg a szűzanya Soma Mamagésánakhttp://www.life.hu/sztarok/20170629-oralis-szex-kozben-jelent-meg-a-szuzanya-soma-mamagesana.htmlNem mindennapi történetet osztott meg a csütörtök este a Story4 TV-n műsorra kerülő Arcképben Soma Mamagésa. TV + Sztárok--Így fesztiválozik Majkahttp://www.life.hu/sztarok/20170628-majka-igy-fesztivalozik.htmlMajka is ellátogatott Sopronba, a Voltra, hogy többek közt a Linkin Parkot megnézze. Mint mondta, ha nem a VIP-ben van, szétszedik a rajongók, így csellel takarja el magát a kíváncsi szemek elől. Hiányzik számára, hogy átlagos fesztiválarc lehessen, de hogy miért, az interjúban elmondta.TV + Sztárok--Pásztor Anna tanácsai a másnaposság legyőzéséhezhttp://www.life.hu/sztarok/20170628-pasztor-anna-enekesno-tanacsai-a-masnapossag-legyozesehez.htmlPásztor Annáék ismét felléptek Sopronban, a Volt Fesztiválon. A Linkin Park után voltak beosztva, így mondhatni, a Linkin volt Annáék előzenekara. Az énekesnő a Life.hu-nak elmondta, hogyan tud ismert előadóként bulizni, valamint tanácsot adott, hogyan győzzük le a másnaposságot. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoSztárok édes bosszúja az exekkel http://www.life.hu/sztarok/20170628-sztarok-akik-megbosszultak-az-exuket.htmlNem véletlenül szokták mondani, hogy a szerelmet mindössze egy hajszál választja el az utálattól. Íme néhány olyan híresség, akik nem voltak félősel megbosszulni az exeik korábbi viselkedését. TV + Sztárok--Ennek köszönheti a csodálatos életét Bódi Sylvi http://www.life.hu/sztarok/20170628-bodi-sylvi-csodas-eleterol-meselt.htmlBódi Sylvi azt az életet élte, amit a legtöbb befutott modell. Aztán egyszer elhatározta, hogy változtat ezen: azóta már másból finanszírozza a mindennapjait. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.