Kamilla hercegné az esküvője napján ki sem akart kelni az ágyból

Forrás: AFP/Raveendran -
esküvő Károly herceg Kamilla hercegné
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kamilla hercegné és Károly kapcsolata csak évtizedek után teljesedhetett ki, 2005-ben házasodott össze a pár, de az esküvőjük napja nem volt zökkenőmentes. Soha nem hallott titkok derültek ki a menyegzőről!

Kamilla hercegné rengeteget várt Károly hercegre, hiszen ők szinte a megismerkedésük óta szerelmesek voltak egymásba. Akkor mégsem lehettek egymáséi, hiszen Károly szülei nem tartották elég előkelőnek Kamillát ahhoz, hogy ő legyen a fiuk párja. 2005-ben jött el az ő nagy napjuk, ám ellentétben azzal, amit sokan gondolnak, nem a felhőtlen boldogságról szólt az esküvőjük.

Kamilla és Károly nagy napja nem volt olyan örömteli Forrás: AFP/Raveendran

Kamilla a házasságuk napján a takaró alatt rejtőzködött, és szó szerint ki sem tudott kelni az ágyból.

Egy komoly betegség döntötte le a lábáról, valamint a mérhetetlen idegesség és rettegés, amit érzett.

Tudta, hogy mit fog szólni a média, és mit mondanak majd az emberek, és szó szerint megbénította őt a félelem.

Mindenki attól tartott, hogy Kamilla nem fog elmenni a saját esküvőjére,

sürgős beavatkozásra volt szükség. A hercegné barátja, Lucia Santa Cruz sietett Kamilla segítségére, ő volt az, aki annak idején bemutatta őt Károlynak. Az ismerős egy erős húslevessel jelent meg a hercegnő ágyánál, hogy megpróbálkozzon megnyugtatni Kamilla idegeit, valamint javítson egy kicsit a közérzetén. Végül mégis a nővére volt az, aki segíteni tudott, aki kétségbeesésében már azt tervezte, hogy ő ölti magára Kamilla ruháit.

Oké, rendben van, ezt megteszem érted. Felveszem a ruháidat"

írja a Daily Mail

Ezért szereti Károly herceg Kamilla hercegnét

Kamilla hercegné sokáig csak a szerető lehetett, pedig ő és Károly kapcsolata még Diana előtt elkezdődött. Kiderült, hogy miért szeretett éppen belé a herceg, ahogy az is, hogy miért volt eleve halálra ítélve házasságuk Dianával. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.