Reggeli Show névváltoztatás Morning Show Sebestyén Balázs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Balázs nemrég új infót árult el a reggeli műsoruk körüli kálváriával kapcsolatban: a Reggeli Shownak nevet kell váltania. 

Ahogy azt a Life.hu már megírta, Sebestyén Balázsék harcolnak a Reggeli Show elnevezésért a Class Fm tulajdonosával, aki pert is indított a téma kapcsán. Véleménye szerint ugyanis megtévesztően hasonlít Balázsék új műsorának neve az egykori Class Fm-en futó Morning Showhoz, ezzel pedig megkárosítva érzi magát Balázsék részéről.

A tárgyalás eredménye pedig első körben Michael McNutt-nak adott igazat: Balázsék sem a Rádió 1- ben, sem pedig a közösségi oldalakon nem használhatják a Reggeli Show elnevezést.

Sebestyén Balázsék nevet változtatnak Forrás: redlemon

"Hétfőtől már nem ezen a néven jelentkezik a műsor, de a pereskedésnek ezzel nincs vége. Vissza fogjuk szerezni a nevünket" - mondta a hírekkel kapcsolatban Balázs.

"Valószínű, ez még évekig zajlik. Évekbe telhet, mire ebből végrehajtás lesz vagy bármi más, de már most unom. Nem akarok már emiatt címlapokra kerülni. Dögunalmas, hogy valaki így próbálja a saját, egyébként egyáltalán nem hallgatott online rádióját tolni, hogy rajtunk keresztül címlapokat generál. Hát, nem bölcsebb ez a dolog, amit teszünk!"

A hallgatók szerencsére továbbra is humorral állnak a kényes témához, és különféle alternatívákat kínáltak fel az új elnevezéssel kapcsolatban: felmerült a Ristretto, a Keltetünk, a Reggeli Perelős, és az Ébredő Erő is - írta meg a Blikk.

UPDATE:

"A hallgatók az elmúlt hetekben számtalan alkalommal írták nekünk, hogy nem egy névre kíváncsiak, hanem ránk, ezért határoztunk úgy, hogy az lesz a nevünk, ahogy most is emlegetnek bennünket:

hétfőtől Balázsék néven folytatódik a műsorunk,

a saját nevünket használjuk műsorkészítésre. Remélem, ez nem lesz magas labda a Balázsoknak, hogy bepereljenek" - nyilatkozta Sebestyén Balázs.

Kasza Tibi kiakadt, perelni fog- Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170714-kiakadt-kasza-tibi-video.htmlKasza Tibi ezúttal nem tűrte tovább az esküvőjükről szóló kamu hírt: perelni fog... TV + Sztárok--13 érdekesség a ma 40 éves svéd trónörökösről, Viktória hercegnőrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170614-40-eves-a-sved-tronorokos-viktoria.htmlEgy törvénynek köszönhetően lett ő a trónörökös, fiatalon anorexiától szenvedett, két gyermek édesanyja, és megható gesztussal kedveskedett szüleinek a saját esküvőjén. Ismerjétek meg Viktóriát, a svédek koronahercegnőjét, a jövendő királynőt. TV + Sztárok--Mulatós háború: az Irigy Hónaljmirigy és a Romantic tagjai állítják, becsapta őket Frédyhttp://www.life.hu/sztarok/20170714-az-irigy-honaljmirigy-es-a-romantic-tagjai-allitjak-becsapta-oket-fredy.htmlAz Irigy Hónaljmirigy több tagja és a Romantic együttes is érintett a mulatós botrányban. Azt állítják ugyanis, hogy egy másik kollégájuk, Maroshegyi Alfréd, vagyis Frédy becsapta őket. Frédy viszont perre vinné az ügyet. TV + Sztárok--A TV2 sztárja, Veréb Tomi énekli a vizes vb dalát - Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170714-a-tv2-sztarja-vereb-tomi-enekli-a-vizes-vb-dalat.htmlA vizes vb hivatalos szurkolói dala elkészült, a számot egy fiatal tehetség, Veréb Tomi énekli. Az Operettszínház sztárjával máshol is találkozhattak már a nézők, ő volt a TV2 Sztárban sztár című műsorának győztese. TV + SztárokOrigoSarka Kata nem tervezte Hajdú Péter elhagyását: lakást sem bérelt előrehttp://www.life.hu/sztarok/20170714-sarka-kata-nem-tervezte-hajdu-peter-elhagyasat.htmlSarka Kata és Hajdú Péter házassága egy éve ment tönkre, Kata gyorsan el is költözött a közös otthonukból. Azóta folyamatosan jelennek meg újabb hírek az egykori párról, illetve kapcsolatuk végéről. A legújabb híresztelés szerint Kata állítólag nem tervezte, hogy elhagyja Hajdú Pétert, még lakást sem bérelt.TV + Sztárok--Michael Schumacher a Német Sporthírességek Csarnokába kerülthttp://www.life.hu/sztarok/20170714-a-nemet-sporthiressegek-csarnokaba-kerult-michael-schumacher.htmlNagy megtiszteltetés érte Michael Schumachert, bekerült a Német Sporthírességek Csarnokába. Hatalmas fölénnyel nyert a szavazáson. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.