Hujber Feri életében vége van a balhéknak

Forrás: Hámori Zsófia/Life.hu -
Hujber Ferenc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hujber Ferenc márciusi interjúja után, sokan csak pislogtak. Néhányan azt feltételezték, hogy valamilyen befolyásoltság alatt állt, amikor a Mokkában beszélt Jézus haláláról. Később a magánéleti válsága is nyilvánosságra került, ami újabb aggódásra adott okott. Most úgy tűnik Hujber újra remekül van. Írja a Blikk.

A Valami Amerika legújabb részének forgatása még most is tart, és az egyik stábtag szerint ilyen fegyelmezett még sosem volt Hujber. "Nagyon hirtelen természetű, nem volt ritka korábban, hogy összeszólalkozott a többi színésszel vagy stábtaggal, de még olyan esetről is tudok, hogy a rendezőnek beszélt vissza. Most viszont rá sem ismerni"- mondta a lapnak a produkció egyik tagja.

Szabó Győző, Hujber Ferenc és Pindroch Csaba a Valami Amerika 3 forgatásán Fotó: Wlcsek András

Elmondása szerint Hujber időben ért a forgatásokra, mindig megtanulta a szöveget, olyan volt, mint minden rendező (színész) álma.

Kiderült, hogy Hujber Ferenc ámokfutása színészkedés volt-ehttp://www.life.hu/sztarok/20170621-kiderult-hogy-hujber-ferenc-amokfutasa-szineszkedes-volt-e.htmlHujber Ferenc mindenkit kétségbe ejtett egy kicsit a Mokkás interjúja után, sokan azt hitték, a színész teljesen megőrült. A Valami Amerika rendezője, Herendi Gábor tudja és el is mondta az igazságot, hiszen most együtt dolgoznak! TV + SztárokOrigoHujber Ferenc hónapok óta nem szerepelt: állítólag bujkálhttp://www.life.hu/sztarok/20170609-hujber-ferenc-honapok-ota-nem-szerepelt.htmlAz ominózus Mokka-interjút követően Hujber Ferenc eltűnt a nyilvánosság elől. A színész sok mindent összehordott élő adásban, utána viszont nem akart nyilatkozni. Sokan azt gondolták, direkt bujkál, de most kiderült, hol is tölti az idejét. TV + SztárokOrigoHujber Feri elmondta véleményét a Kincsem című filmrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170320-hujber-feri-elmondta-a-velemenyet-a-kincsem-cimu-filmrol.htmlHujber Feri a Facebookon osztotta meg véleményét a Kincsem című filmről. Az elejét még értjük. TV + Sztárok--Ennyi volt? Hujber Feri visszavonul?http://www.life.hu/sztarok/20170518-hujber-ferenc-visszavonul.htmlÚgy tudni, Hujber Ferenc egy időre elvonul a nyilvánosság elől. TV + SztárokOrigoHujber Ferenc és felesége veszekedése miatt rendőrt kellett hívnihttp://www.life.hu/sztarok/20170419-hujber-es-felesege-vitajaba-a-rendorsegnek-is-be-kellett-avatkoznia.htmlHujber Ferenc mostanában nem tökéletes alakítása miatt kerül a címlapokra. Néhány héttel ezelőtt fura istenképzetei miatt foglalkozott vele a sajtó, sokan őrültnek, volt, aki betegnek titulálta a sztárt. Ezúttal pedig egy családi viszály miatt kellett közbeavatkoznia a rendőrségnek... TV + SztárokOrigoHujber Feri mindenkiből hülyét csinálthttp://www.life.hu/sztarok/20170329-hujber-feri-beismerte-mindekibol-hulyet-csinalt.htmlHujber Feri néhány héttel ezelőtt meglepő kijelentéseket tett egy reggeli műsorban. Az egész ország napokig a sztár elmeállapotával volt elfoglalva. Mindenki azt találgatta, vajon a színész megbolondult, vagy csak mindenkit hülyére akar venni... Úgy tűnik, az utóbbi feltevés volt a helyes. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.