hamis tanúzás Pécsi Ildikó börtön Pártos Csilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pécsi Ildikó és volt menye, Pártos Csilla között évek óta dúl a harc, egyszerűen nem tudnak megegyezni, pedig mindkettőjüknek könnyebb lenne. Ehelyett a vita folytatódik, ráadásul elég komoly következmények is vannak kilátásban: Pécsi Ildikó hamis tanúzásért akár börtönbe is kerülhet.

Pécsi Ildikó és Pártos Csilla fáradhatatlanul harcolnak, mindketten a fiuk érdekeit képviselik. Pécsi Ildikó a saját fia helyett áll a bíróság elé, aki egykor Pártos Csilla férje volt. Csilla szintén a gyermeke érdekeit képviselve háborúzik már évek óta, de egyelőre nem sikerült egyetlen ügyet sem lezárni. Folyamatban van a lakhatás ügye, ahogy a rokontartásé is, de Pártos Csilla ügyvédje szerint ennél jóval rosszabb is várhat a művésznőre: börtönbe is kerülhet hamis tanúzásért.

Pártos Csilla és Pécsi Ildikó harca folytatódik: börtön várhat a művésznőre vagy fiára hamis tanúzásért Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu, Forrás: MTVA

A nagymama azonban úgy nyilatkozott most a bíróságon, hogy havi 300 ezer forint a bevétele,

vagy Csaba, vagy az édesanyja nem mondanak igazat,

de az ügyet ugyanaz a bírónő tárgyalja, aki korábban, így ő emlékszik, akkor mi hangzott el.

Pécsi Ildikóra vagy Csabára akár börtön is várhat.

Pécsi Ildikó belebetegedett a volt menyével folyó pereskedésbe


Pécsi Ildikó évek óta perben áll menyével, Pártos Csillávall. Hogy kinek van igaza, azt a bíróság fogja eldönteni, de az biztos, hogy Pécsi Ildikót nagyon megvisli a hosszú ideje tartó procedúra. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.