Angelina Jolie-t árva gyerekek bántalmazásával vádolják

Forrás: AFP/Valerie Macon -
árva Angelina Jolie bántalmazás gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Angelina Jolie legújabb dokumentumfilmjének forgatásán csábították különös játékra az esélyes árva gyereket, erről a Vanity Fair portréjában beszélt a rendező. Az emberek azonban kiakadtak, szerintük ezzel megalázta és kihasználta az árvákat.

Nemrég készült egy hatalmas interjú Angelina Jolie-val, melyben a többi között a válásáról is beszélt, de az új dokumentumfilmje is szóba került. A First They Killed My Father című film Loung Ung, a vörös khmerek 1975 és 1978 közötti rémuralmát túlélő kambodzsai emberi jogi aktivista visszaemlékezésein alapszik, és teljes egészében Kambodzsában forgatták. Ennek megfelelően a szereplők nagy részét is ott válogatták, erről is mesélt interjújában Angelina Jolie.

Angelina Joliet gyerekek bántalmazásával vádolják Forrás: AFP/Valerie Macon

Így derült ki, hogy a szereplésre esélyes árva gyerekekkel egy különös játékot játszattak el, ami miatt most sokan támadják a rendezőt. A teszt lényege, hogy

arra bíztatták a gyerekeket, vegyenek el pénzt az asztalról, majd "rajtakapták" őket,

és elvették tőlük a pénzt. Eközben figyelték a reakcióikat, és arra is megkérték őket, találjanak ki valamilyen kifogást arra, hogy loptak.

Az emberek szerint ezzel megalázták a gyerekeket, és ki is használták őket, mentális sérülésnek, bántalmazásnak tették ki az árvákat.

Angelina Jolie a Huffington Postnak eljuttatott közleményében tagadja a vádakat. "Minden a gyerekek biztonsága, kényelme és jó közérzete érdekében történik castingon és a forgatáson is mind a mai napig" - írta a színésznő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.