Hajdú Péter nyilatkozott szakításáról Eszterrel

Forrás: Facebook/Hajdú Péter -
Eszter barátnő Hajdú Péter szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem tartott sokáig Hajdú Péter és Eszter kapcsolata, csak fél évig voltak együtt, múlt héten szakítottak. Hajdú Péter nyilatkott különválásukról. 

A Sziget Fesztiválon tűnt fel a Blikk munkatársának, hogy Eszter nem Hajdú Péterrel mulat a Pink kincerten, hanem egy másik férfival érkezett. A lap megkereste Hajdút, aki bevalotta, hogy szakítottak:

"Nagyon kedvelem Esztert, de úgy döntöttünk, hogy lezárjuk a kapcsolatunkat, sok boldogságot kívánok neki" - mondta a showman, és jelezte, hogy többet nem szeretne elárulni.

Hajdú Péter és Eszter itt még boldogan Forrás: Facebook/Hajdú Péter


Eszter tavaly év végén tűnt fel Hajdú mellett, akkor, amikor Sarka Kata és a tévés már fél éve nem voltak együtt. Péter készen állt az újrakezdésre, boldogan tekintett a jövőbe. Nyár elején azonban eltűntek a szerelmes fotók a közösségi oldalakról, holott korábban, mindketten többször osztották meg követőikkel, hogy mennyire jól érzik magukat egymás társaságában, és hogy hova utaztak éppen. A Blikk úgy tudja, hogy már akkor zűr volt a Paradicsomban, szünetet tartottak. Az elmúlt hetekben megpróbálták ugyan feléleszteni szerelmüket, de nem sikerült, még egy közös Ciprusi nyaralás sem lendített a dolgon.

Hajdú Péter kiosztotta Sarka Katát: Fotó! http://www.life.hu/sztarok/20170731-hajdu-peter-helyre-tette-sarka-katat.htmlHűha, úgy tűnik Sarka Kata és Hajdú Péter még mindig nem bírja abbahagyni a csipkelődést. Ezúttal Kata kezdte a műsort, Hajdú pedig ráharapott a dologra... TV + Sztárok--Hajdú Péter reagált a szakítással kapcsolatos pletykákrahttp://www.life.hu/sztarok/20170810-hajdu-reagalt-a-pletykakra.htmlMa délután bombaként robbant a hír: Hajdú és kedvese, Eszter szakítottak. A sztár nem sokkal később reagált a pletykákra. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoSzakított Hajdú Péter és kedvese, Eszterhttp://www.life.hu/sztarok/20170810-hajdu-szakitott-kedvesevel-eszterrel.htmlBombaként robbant a hír Hajdú Péter és egykori szerelme, Eszter szakítottak. TV + Sztárok--Hajdú Péter miatt szűnik meg Havas Henrik műsorahttp://www.life.hu/sztarok/20170727-hajdu-miatt-szunik-meg-havas-musora.htmlHavas Henrik és Hajdú Péter hosszú ideje rivalizálnak egymással. Sokszor előfordul, hogy a nyilvánosság előtt szólnak be egymásnak. Ezúttal úgy tűnik, Hajdú győzedelmeskedett... TV + Sztárok--Hajdú Péter idén is egymilliárdos bevételre számíthat http://www.life.hu/sztarok/20170725-hajdu-peter-cege-iden-is-egymilliardos-bevetelre-szamithat.htmlHajdú Pétert nem kell félteni, ő mindig feltalálja magát az üzleti életben, így idén sem számíthat kevesebb bevételre, mint tavaly: egymilliárd körül lehet az összeg. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoBalaton Sound: Hajdú Péter és szerelme Eszter is fesztiválozotthttp://www.life.hu/sztarok/20170710-hajdu-peter-baratnoje-foto.htmlHajdú Péter is a Balaton Soundon csapatta hétvégén. A műsorvezető kedvesével pörgött a fesztiválon. TV + SztárokFotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.