Kovács Patrícia szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A közelmúltban közösségi oldalán tudatta a tehetséges magyar színésznő, hogy férjével, Péterrel való kapcsolata a végéhez ért. Akkor türelmet kért mindenkitől, most azonban vallott a szakítással kapcsolatban.

A mindig mosolygós Kovács Patrícia mindenkit meglepett nagy bejelentésével, miszerint elválnak útjaik férjével, Péterrel. Jó ideig nem akart mesélni a körülményekről, most azonban a Meglepetés magazinnak beszélt érzéseiről.

Kovács Patrícia Fotó: Valami Hektor

"Amikor kiadtuk a közleményt, hogy Péterrel, hangsúlyozom párként - és nem szülőtársakként, barátokként - elválnak az útjaink, az már egy hosszú ideje érlelt, komoly döntés volt. Én sem így képzeltem az életem, hogy elválok, szerettem volna, ha a kislányom egész családban nő fel, és az apukájával a végsőkig küzdöttünk a kapcsolatunkért"- mesélte.

Hozzátette azt is, hogy bár elváltak újtaik, közel élnek egymáshoz és mindig számíthatnak a másikra.

"Érzelmi biztonságot ad a tudat, hogy amíg élünk, számíthatunk egymásra"

Szétalázták Hajdú Pétert az Rtl Klub új műsorábanhttp://www.life.hu/sztarok/20170824-hajdut-szetalaztak-az-rtl-uj-musoraban.htmlHamarosan látható lesz az Rtl Klubon a Roast című műsor, melyben sztárok önként vállalják, hogy más hazai sztárok rommá alázzák őket. Ganxsta után Hajdú is vállalta a nyilvános leégetést. Kapott is hideget és meleget egyaránt... TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoNagy Adri énekesnő besokallt http://www.life.hu/sztarok/20170824-nagy-adri-befejezi-besokallt.htmlNagy Adri úgy érzi, teljesen beszippantotta a telefonja, ezért változtatni akar: letörli közösségi oldalainak alkalmazását mobil eszközéről... TV + SztárokOrigoHujber Feri nem fizet - börtönbe is csukhatjákhttp://www.life.hu/sztarok/20170824-hujbernek-le-kell-ulnie-a-tartozasat.htmlIsmét óriási a botrány Hujber Feri házatáján. Először felesége hívta rá a rendőrséget, majd kábitószer bitroklás vádjával nyomozás indult ellene. Az ügy lezárult, megkapta a bírósági végzést, melynek pénzbírság lett a vége - ezt saját közösségi oldalán tudatta a színész, ahogyan azt is, hogy esze ágában sincs felhagyni a droggal, sőt fizetni sem fog... TV + SztárokOrigoGájer Bálint bevallotta, megcsalta menyasszonyáthttp://www.life.hu/sztarok/20170823-gajer-balint-megcsalta-menyasszonyat.htmlGájer Bálint a hazai swing koronázatlan királya meglepő őszinteséggel vallott Pilát Gábornak interjújában: megcsalta menyasszonyát, akivel hamarosan oltár elé állnak... TV + Sztárok--Bódi Sylvi megmutatta, mekkorát nőtt - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170823-bodi-sylvi-foton-mutatta-meg-mekkorat-nott.htmlBódi Sylvi döbbenetes dolgot mutatott meg közösségi oldalán: nem fér bele a ruháiba...TV + SztárokOrigoTiger Woods meztelen fotói kerültek ki a világhálórahttp://www.life.hu/sztarok/20170823-tiger-woods-meztelen-kepet-lopak-el.htmlTiger Woods tajtékzik, ugyanis állítása szerint, privát telefonjából lopták el meztelen képét és tették fel a világhálóra. TV + Sztárok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.