Felismered? Így néz ki most az Isaura sztárja, Lucelia Santos

sorozat Lucelia Santos Isaura
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Magyar Televízió 1986-ban vásárolta meg a Rabszolgasors című brazil szappanopera vetítési jogát. A sorozat óriási siker lett, a magyar rajongók még adománygyűjtésbe is kezdtek, hogy kiszabadítsák a sanyarú sorsú Isaurát. De mi lett azóta a főszereplővel? Hogy él a bájos, ám kissé kancsal Lucelia Santos?

A főszereplők életére rányomta a bélyegét Isaura és Leoncio drámai karaktere, Lucelia pedig úgy próbált megszabadulni a szereptől, hogy többször is meztelenkedett: 1980-ban és 1981-ben a Playboynak is levetkőzött - írja a Bors.

Rabszolgasors - Isaura és a kegyetlen Leoncio Forrás: MTV

A sorozat után elismert színésznő lett, több díjat is kapott, ám minden hiába, az Isaura-skatulyától igazán sosem tudott megszabadulni Santos. Férjhez ment egy karmesterhez, akinek 1982-ben fiút szült. Házasságuk később tönkrement, a színésznő most egyedülálló. 2007-ben a Született feleségek brazil változatában játszott.

Cachorro perdido aqui agora ajudem a encontrar o dono!!!!❤️❤️❤️❤️

Lucelia Santos (@luceliasantosoficial) által megosztott bejegyzés,

Mi lett vele? Eltűnt a Titkok és szerelmek főszereplőjehttp://www.life.hu/sztarok/20170826-eltunt-a-titkok-es-szerelmek-foszereploje.htmlEmlékeztek még a Titkok és szerelmek szappanoperára, amelyben a modellkarrierről álmodó, Christina drámaian beleszeret a kanárisárga álomautóval járó Victor Manuelbe? Nos, nem akármilyen pletykát találtunk a főszereplő Adela Noriega színésznőről a neten. TV + SztárokOrigoÍgy köszöntötte nejét Ryan Reynolds - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20170826-igy-koszontotte-nejet-ryan-reynolds.htmlHumor miatt nem kell a szomszédba mennie a színésznek. TV + Sztárok--Elhunyt Radics Gigi nagymamájahttp://www.life.hu/sztarok/20170826-elhunyt-radics-gigi-mamaja.htmlTavasszal még arról beszélt az énekesnő, hogy jobban van imádott nagyija. Ám legyőzte a betegség.TV + SztárokOrigoPápai Joci várja, hogy kiélje elfojtott vágyait a Sztárban sztárban - Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170825-papai-joci-varja-hogy-kielje-elfojtott-vagyait-a-sztarban-sztarban.htmlPápai Joci biztos abban, hogy őt a humor fogja segíteni a Sztárban sztár című műsorban. Azt viszont várja, hogy végre kiélje az elfojtott vágyait ... TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoSztárban sztár: Janicsák Veca nem fél attól, hogy elcsúnyítják - Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170825-janicsak-veca-nem-fel-attol-hogy-elcsunyitjak.htmlJanicsák Veca alig várja, hogy kiderüljön, mire képes! Hamarosan a Sztárban sztár színpadán ő is bizonyíthat. A szép énekesnő egyáltalán nem fél attól, hogy esetleg elcsúnyítják sőt, már nagyon szeretné kipróbálni! TV + Sztárok--Várkonyi Andrea új lehetőséget kapott - Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170825-varkonyi-andrea-uj-lehetoseget-kapott.htmlVárkonyi Andrea imádja saját műsorát, és nem retten meg az új feladatoktól sem. Nemsokára egy másik szerepben is kipróbálhatja magát: a Fem3Café műsorvezetője lesz. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - Origo



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.