Jancsó Miklós unokája, Ábel vette feleségül Janicsák Vecát

Forrás: Hot! Magazin -
esküvő Janicsák Veca férje Janicsák Veca Jancsó Miklós
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jancsó Miklós unokája, Ábel vette feleségül nemrégiben Janicsák Veca énekesnőt. A fiatalok három hónapja szakítottak, a külön töltött idő azonban rádöbbentette őket, hogy nem akarnak egymás nélkül élni.

"Veca és Ábel szinte sosem jelentek meg nyilvánosan együtt, nem hencegtek a kapcsolatukkal. Ábel civil, nem akart szerepelni, ráadásul a lányukat, Emmát sem gyakran mutatták meg a kíváncsi szemeknek. Pedig Ábel hozzá lehet szokva a felhajtáshoz és a kamerához, ugyanis a nagypapája nem más, mint Jancsó Miklós filmrendező, a nagymamája pedig Mészáros Márta. Ábel is hasonló pályán indult el, fotós lett, sőt a Temetetlen halott című filmben játszott is" - mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő informátor, aki további részleteke is elárult az esküvőről. Vecát az édesapja, a Z'Zi Labor frontembere, Janicsák István kisérte az oltárhoz, a ruhát pedig az édesanyjával választotta ki az énekesnő. A tökéletes, csipkés ruhát egy vidéki szalonban találták meg.

Férjhez ment Janicsák Veca Forrás: Hot! Magazin

Veca és Ábel öt év után idén májusban jelentették be, hogy különválnak. Közös gyermekük, Emma, 2016 januárjában született. A szakítás nem egy harmadik fél miatt történt. Három hónap után azonban újra egymásra találtak, és rögtön össze is házasodtak.

Nyilatkozott börtönbüntetéséről Kamarás Norbert, azaz ÉNB Lalihttp://www.life.hu/sztarok/20170831-nyilatkozott-bortonbunteteserol-kamaras-norbert-enb-lali.htmlAz Éjjel-Nappal Budapest egyik szereplőjét, a Lalit alakító Kamarás Norbertet felfüggesztett büntetésre ítélte a bírósás egy autóbaleset miatt. A színész most közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban.TV + Sztárok--Börtönre ítélték az ÉNB Lalit alakító Kamarás Norbertethttp://www.life.hu/sztarok/20170831-enb-lali-borton-autobaleset-kamaras-norbert.htmlFelfüggesztett börtönbüntetést kapott az Éjjel-Nappal Budapest szereplője, Lali. Saját hibájából szenvedett autóbalesetet és az utasa is megsérült.TV + Sztárok--Elképesztően kacér videót posztolt Palvin Barbihttp://www.life.hu/sztarok/20170831-kacer-videot-posztolt-palvin-barbi.htmlMeglepő videót osztott meg közösségi oldalán Palvin Barbi. Szerintünk igazán senki sem érti... TV + Sztárok--Rékasi Károly elárulta, mikor tér vissza a Barátok köztbehttp://www.life.hu/sztarok/20170831-rekasi-karoly-baratok-kozt-visszateres.htmlRékasi Károly hamarosan visszatér a Barátok köztbe, és már a dátum is megvan.TV + Sztárok--Újra mankóval jár Herendi Gáborhttp://www.life.hu/sztarok/20170831-herendi-gabor-alomutazo-interju.htmlPontosan egy évvel ezelőtt motorbaleset érte a Valami Amerika rendezőjét, Herendi Gábort. Gábor most az Álomutazó beharangozóján ismét mankóval jelent meg. Riprterünknek elmondta, hogy miért kell segítség megint a járáshoz.TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoKiderült, miért nem vált el 10 év különélés után Koltai Róbert és Pogány Judithttp://www.life.hu/sztarok/20170831-10-ev-kuloneles-utan-sem-valt-el-koltai-robert-es-pogany-judit.htmlKoltai Róbert szerint van egy különleges összetartó erő közte és felesége között, ami akkor sem engedi őket szabadulni egymástól, ha már nem élnek együtt. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.hu




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.