Kiderült, mi okozta a Happy Gang énekesének, Mohamannek a halálát

Forrás: Facebook/Déó -
Mohaman Happy Gang
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lezárult a nyomozás a Happy Gang énekese, Mohaman halálának az ügyében. Kiderült, a 45 éves férfi hirtelen szívhalál miatt vesztette életét. A nyomozást Moha mostohaapja, Maruzsi László indítványozta, tudni szerette volna, hogy a körülmények, a mentő kiérkezése mennyiben befolyásolta az egykori énekes túlélési esélyeit.

"Néhai halálát a szívkoszorúérplakk megrepedése, koszorúér-szűkület, következményes szívritmuszavar, szívmegállás okozta. Orvos szakértőileg az állapítható meg, hogy amennyiben néhai az eszméletvesztés követően, azonnal gyors szakszerű ellátásban részesül, úgy nagyobb esélye lett volna a túlélésre, nem kizáró módon élete megmenthető lett volna. Ugyanúgy az sem állapítható meg egyértelműen, hogy amennyiben időben nyújtanak néhainak segítséget, úgy a halálos végeredmény mindenképpen elkerülhető lett volna" - idézi a végzést a Blikk, amihez Moha családja nem szeretett volna bővebben semmit hozzáfűzni, annyit azonban elmondtak, a jövőben azért fognak harcolni, hogy segítsék a mentősök munkáját.

Forrás: Facebook/Déó

"Az biztos, hogy amennyire az anyagi helyzetem engedi, harcolni fogok azért, hogy létrehozzam a Mohaman Alapítványt. Az a célom, hogy minél több helyen legyen defibrillátor, mert hiszem, hogy több ember is életben maradhatna. Vagy arra szeretnék pénzt gyűjteni, hogy minél több motoros orvos járja az utakat, esetleg, hogy a 0–24 órában nyitva tartó benzinkutakon legyenek újraélesztő készülékek, de annak is örülnék, ha minden egyes taxi csomagtartójában lenne egy. Azt gondolom, ha ez már most így lett volna, akkor Roland még mindig élhetne" - nyilatkozta Maruzsi.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy Moha a halála idején nem használt drogokat. Mivel az énekes korábban visszaélt ezekkel a szerekkel, sokan úgy vélték, a tragédiának is köze volt hozzájuk, de tévedtek. "Az elvégzett kémiai laboratóriumi vizsgálat alapján nevezett halálának időpontjában nem volt alkohol által befolyásolt állapotban. Az igazságügyi toxikológiai vélemény szerint néhai vérében gyógyszer-, kábító- és pszichotróp szer nem volt kimutatható" – olvasható a jelentésben.

Détár Enikő: "Annyi rosszat és jót kaptam"http://www.life.hu/sztarok/20170903-detar-eniko-a-sztarban-sztarbanrol.htmlDétár Enikő színésznő lett a Sztárban Sztár rangidős szereplője. Az interjúban elmondta, mit gondol fiatal társairól, milyen szerepektől tart, valamint hogy gyermekei várják-e már anyut például férfiként. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoZséda megálmodja előre a jövőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20170903-zseda-enekesno-megalmodja-elore-a-jovojet.htmlZséda álmodozó típus. Sőt, állítja, előre bevonzza, megálmodja a jövőjét. Éppen egy új, zenés produkcióban, az Álomutazóban fog részt venni, ahol a valósághoz hűen egy 10 éves kisfiú anyukáját fogja játszani. Szerepéről és az álmodozásról beszélgettünk vele. TV + Sztárok--Villám sújtott le egy zenei fesztiválra Franciaországban, tizenöten megsérültekhttp://www.life.hu/sztarok/20170903-villam-sujtott-le-egy-zenei-fesztivalra-franciaorszagban-tizenoten-megserultek.htmlVillám sújtott le egy zenei fesztivál résztvevőire Franciaországban szombaton, a balesetben tizenöten megsérültek.TV + Sztárok--Muri Enikő imádkozik a várpalotai körhintabaleset sérültjeiérthttp://www.life.hu/sztarok/20170903-muri-eniko-imadkozik-a-varpalotai-korhintabaleset-serultjeiert-o-is-ott-volt.htmlMuri Enikő is ott volt Várpalotán szombat este, amikor meghibásodott a vidámparki körhinta, amelyből többen kizuhantak. Az énekesnőt megrendítették a történet, Facebook-posztban írta le, imádkozik a sérültekért. TV + SztárokOrigoIlyen X-Faktor-mentor lesz Radics Gigihttp://www.life.hu/sztarok/20170902-ilyen-x-faktor-mentor-lesz-radics-gigi-enekesno.htmlMiután Tóth Gabi elhagyta az X-Faktort, a megüresedett mentorszékbe a Megasztár egykori nyertese, Radics Gigi ült. A mindig mosolygó és kedves énekesnőre szigorú mentorszerep is jutott. De, hogy miképpen hogyan birkózott meg a feladattal, milyen karaktereket keresett és tudott-e kellőképpen szigorú lenni? A life.hu-nak erről beszélt. TV + SztárokOrigoBajor Lili elárulta, miért nem volt édesapja mellett a halálakorhttp://www.life.hu/sztarok/20170903-bajor-lili-elarulta-miert-nem-volt-edesapja-bajor-imre-mellett-a-halalakor.htmlBajor Imre lánya sokáig nem beszélt gyászáról. Most azonban a színésznőnek készülő Lili megtörte a csendet, és elmondta, hogyan élte meg édesapja korai halálát.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.