Venus Williams Bella Thorne Angus T. Jones Taylor Lautner
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mai rohanó világban elég nehéz elképzelni, hogy valaki (18 éves kora után) ne éljen szexuális életet. Pedig mint kiderült, a hírességek közül többen is szüzek még.

Angus T. Jones

Mindenki csak Jake Harpernek ismeri a színészt, aki a Két pasi meg egy kicsi című Emmi-díjas sorozatnak köszönhetően pillanatok alatt óriási hírnévre tett szert. Ám ennek ellenére még tartogatja a szüzességét.

A közel 24 éves színész azonban úgy gondolja, hogy nincs miért aggódnia. Fiatal, nem maradt le semmiről, és ezt a véleményét nemrég egy televíziós talkshow-ban is elmondta.

Angus T. Jones Forrás: Getty Images//Desiree Stone

Taylor Lautner

Ugyancsak tartogatja magát Taylor Lautner is, aki az Alkonyat Jacob Blackjeként rengeteg tinilány szívébe nyert bebocsátást. A fiatal férfinak, aki a színészkedés mellett szinkronszínészkedik, modellkedik és harcművészetet is tanul, nincs túl sok szabadideje. De még a kevéske magánidejét is szabályok között tölti.

Taylor ugyanis bevallottan önmegtartóztatással áll a szexualitáshoz, bár azt nem tudjuk, hogy a barátnője ehhez mit szól, hiszen Taylor egyébként párkapcsolatban él. Ki tudja, lehet, hogy a 25 éves színész talált maga mellé egy szűz lányt, aki képes nem a szexre gondolni, amikor ránéz. De vajon meddig?

Taylor Lautner Forrás: AFP

Bella Thorne

A 19 éves amerikai szépség számos híres sorozatban szerepelt már. Az Induljon a risza! című produkcióból sokaknak ismerős lehet, de a Kavarás című 2014-es filmben Drew Barrymoore és Adam Sandler oldalán is megcsillanthatta a színészi tudását.

Ennek ellenére nincs eleresztve a gyeplő, ugyanis a fiatal szépség körül puskával lehet lődözni a pasikat. Bella azonban - valószínűleg családi nyomás miatt - még tartogatja magát, ami sokak szerint egy helyes döntés a részéről.

Bella Thorne Forrás: Getty Images

Venus Williams

A teniszcsillagról kiderült, hogy tartja a régi vallási hagyományokat, vagyis amíg nem házasodik, nem adja oda a testét senkinek. A 37 éves híresség a testvérével ellentétben még nem találta meg a párját, ám most randizik egy Elio Pis nevű modellel.

Esküvőről még nem tudunk, bár bizonyos információk szerint titokban összeházasodtak. Persze sokan azt is állítják, hogy piros hó fog potyogni az égből.

Venus Williams Forrás: Getty Images/Richard Heathcote

Hírességek, akik óriási titkokat pletykáltak ki "véletlenül"

Gondolnád, hogy a sztárok is szeretnek pletykálkodni? Érdekes, ugyanis a legtöbb híresség rossz szemmel nézi, ha róla jelennek meg pikáns hírek vagy történetek. De ha egy kollégáról van szó, akkor máris sokkal szabadabban fecsegnek ki titkokat, kínos dolgokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.