betegség Kisó Kiss Orsi szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A híres műsorvezető számára az elmúlt egy év maga volt a pokol. Szakmailag, érzelmileg és egészségügyileg sem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerette volna. 

Az egész egy gördeszka-balesettel indult, melynek következtében Kisónak eltörött a könyöke. Ám nem sokkal később kiderült, hogy letörött egy darabka csont, ami miatt sürgősen műteni kell. A hosszas rehabilitációt követően újból a négy fal közé szorult egy nőgyógyászati műtét miatt, ami érthetően megviselte a sztárt.

Orsi azonban azt hitte, hogy a nehézségeket majd a párjával, Benjivel együtt fogják átvészelni. A férfi azonban olyan lépésre szánta el magát, amivel hosszú időre padlóra küldte a 37 éves szépséget:

Elhatározta, hogy vissza nyeri a régi, bomba alakját Forrás: Facebook

"Jó ideje együtt laktunk már, és együtt is tervezgettük a jövőnket. Ő mindenképpen szerette volna magát kipróbálni külföldön, amire én is hajlottam volna, de mivel szerződéses munkáim vannak, ezért nem hagyhattam itt egy csapásra mindent. Ő viszont nem tudott várni. Megbeszéltük, hogy három hónapot kibírunk egymás nélkül, ezalatt ő kipróbálja magát a Kanári-szigeteken. El is utazott, a repülőjegyet is én segítettem megvenni. Alig vártam, hogy újra lássam, számoltam a napokat. Már megvolt a repülőjegyem, pár nap volt vissza az indulásig, amikor egyszer csak érkezett tőle egy SMS, amiben leírta: rádöbbent, nincs szüksége senkire, és szakít velem"

A váratlan rosszhír érthetően földhöz vágta Orsit, aki a bánat elől az evésbe menekült. Ennek következtében felszaladt rá 8 kiló, de egy ponton belátta: ez így nem mehet tovább.

"Ennek vége! A következő két hónapban mindent megteszek azért, hogy visszanyerjem a régi alakom, és aki akar, nyugodtan csatlakozhat" - írta meg Story.

Fejős Éva és párja szakítottak

Fejős Éva lett az idősebb korban szülő édesanyák példaképe, ugyanis a híres írónő 49 évesen hozta világra első gyerekét. Hatalmas volt a boldogság a családban, egészen idáig. Egy neve elhallgatását kérő informátor elárulta az egyik napilapnak, hogy Éva és a férje szakítottak. Állítások szerint a férfi kezdeményezte a szakítást. Olvass tovább itt...

Ábel Anitát nem zavarták pluszkilóihttp://www.life.hu/sztarok/20170914-plusz-kiloi-sem-zavartak-abel-anitat.htmlHatalmas átalakuláson esett át Ábel Anita, aki egyszerűen ledobta magáról a felesleges kilókat. Kifejezetten jól érzi magát a színésznő, bár soha nem zavarta, ha kicsit többet mutatott a mérleg. TV + Sztárok--Horváth Évának eltűnt a macskája: a rajongói segítségét kérihttp://www.life.hu/sztarok/20170914-horvath-evanak-eltunt-a-macskaja.htmlHorváth Éva kétségbeesetten kéri a rajongói segítségét, ugyanis nagyon aggódik: eltűnt szeretett macskája. Facebook-oldalán osztotta meg cicája fotóját, hátha valaki megtalálja. TV + SztárokOrigoMeglepetésekkel telt Schobert Norbi és Rubint Réka esküvője http://www.life.hu/sztarok/20170914-ilyen-volt-schobert-norbiek-eskuvoje.htmlNorbiék most ünnepelték a 15. házassági évfordulójukat, ezért a sztárpár egy különleges ünnep keretein belül fogadott újból örök hűséget. Az üveglakodalom (a 15. házassági évforduló elnevezése a hagyomány szerint) zárt körben, a legszűkebb családtagok, barátok és kollégák jelenlétében zajlott. TV + Sztárok--Állítólag Damu Roland sok pénzzel tartozik barátjának: eddig nem fizetetthttp://www.life.hu/sztarok/20170914-allitolag-damu-roland-sok-penzzel-tartozik-baratjanak.htmlDamu Rolandnak pénz és idő kellett ahhoz, hogy talpra tudjon állni, ezért kért kölcsön egy barátjától, aki azóta is várja vissza a pénzét. A jogerős bírósági ítélet ellenére még nem kapott semmit vissza Katalin a színésztől, mert egyelőre nincsen miből. TV + Sztárok--Cooky és Debóra között 27 év van: nem foglalkoznak a korkülönbséggelhttp://www.life.hu/sztarok/20170914-cooky-es-debora-kozott-27-ev-van-nem-foglalkoznak-a-korkulonbseggel.htmlCooky nem sűrűn beszél a magánéletéről, de ezúttal kivételt tett. Új szerelmével tökéletes boldogságban élnek a 27 év korkülönbség ellenére, de köztük is szóba került ez a több mint két évtized: előfordulhat, hogy Debórának kell majd gondoskodni Cookyról. TV + SztárokOrigoMűtét közben hunyt el Frank Vincent, a maffiafilmek sztárja http://www.life.hu/sztarok/20170914-a-mutoasztalon-halt-meg-frank-vincent-szinesz.htmlSzívműtét közben veszítette életét Frank Vincent, a maffiafilmek sztárja. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.