Fontos szereplő távozik a Survivor játékából

Survivor RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Survivor műsorában egyre feszültebb a hangulat, hiszen napról napra közelítünk a cél felé, amiért mindenki harcol. De valaki megint távozni kényszerül a versenyből. 

A védettségi játékot a Buwaya elveszítette, ezért nekik kell először törzsi tanácsot tartaniuk. Lillán kívül senki sincs biztonságban, és Anita például érzi is, hogy bajban van. Egyetlen szerencséje, hogy átadta a telefonálást Iliásznak, aki ennek köszönhetően beszélhetett a kedvesével. Ez talán nyom valamit a latba.

Rendkívül izgalmas részhez érkezett a játék Forrás: --

Az Ibon házban pedig a fiúk miatt pattognak az idegek, eközben Nóra próbálja megtalálni a helyét a csapatban. Arról kell szavazniuk, hogy kivel a legnehezebb az együttélés, az eredmény pedig még jobban felborzolta a kedélyeket. Csak remélni lehet, hogy Feri továbbra is kezelni tudja az indulatokat, és nem kezdődik el klikkesedés és ellenségeskedés a törzsön belül.

Annyi biztos, valakinek el kell hagynia a szigetet. A Buwaya párbajt akar elérni, hogy ne kelljen szavazniuk. Ám végül olyan kulcsfontosságú szereplő esik ki, aki esélyes is lehetett volna a győzelemre - írta meg a Blikk.

Judy és Balázs bajba kerültek az első szex alkalmával: Videó! http://www.life.hu/sztarok/20170915-majdnem-baj-lett-judy-es-balazs-elso-szexualis-elmenyebol.htmlÚjabb döbbenetes sztártitok került napvilágra a Drágám, add az életed! című műsorban. TV + SztárokOrigoVideók, amit szívesen eltüntetnének a celebek az internetrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170915-videok-amit-szivesen-eltuntetnenek-a-celebek-az-internetrol.htmlMindenkinek vannak kínos pillanatai, de a civilek szerencséje, hogy az övékére általában nem kíváncsi ország-világ. A celebeknek azonban nagyon kell vigyázniuk, mert elég egyetlen botlás, ahhoz, hogy mindenki rajtuk nevessen, és bizony, ami egyszer felkerült az internetre, az ott is marad. Mindegy, hogy egy tényleges esésről, részeg dülöngélésről, vagy más kínos pillanatról van szó: örökké megmarad az emberek emlékezetében, vagy ha nem, akkor felelevenítjük. TV + SztárokOrigoÍgy éli meg a versenyhelyzeteket Vomberg Frigyeshttp://www.life.hu/sztarok/20170915-vomberg-frigyes-igy-eli-meg-a-sefek-sefe-versenyt.htmlVomberg Frigyes nem tagadja, hogy időnként megenged magának némi keménységet a tanítványaival szemben, de véleménye szerint ez így van jól. TV + SztárokOrigoMézes Norbert a fiú, aki női hanggal él férfi testbe zárva: az X-Faktorban ez lehet az előnyehttp://www.life.hu/sztarok/20170915-mezes-norbert-noi-hanggal-el-ferfi-testbe-zarva.htmlKülönös fiú tűnt fel az X-Faktorban, akire a mentorok is felkapták a fejüket: Mézes Norbertnek ugyanis nem mindennapi hangja van: szinte olyan, mint egy nőé. TV + SztárokOrigoEgyre jobban gömbölyödik Szabó Zsófi pocakja: Fotó! http://www.life.hu/sztarok/20170915-egyre-nagyobb-szabo-zsofi-terhes-pocakja.htmlSzabó Zsófi hasa már messziről is látványos: így gömbölyödik a pocak. TV + SztárokOrigoKatalin testvéreinek nem megy az üzleti élet http://www.life.hu/sztarok/20170915-katalin-egyik-testvere-sem-sikeres-az-uzleti-eletben.htmlÚgy tűnik a Middleton-családnak az üzleti élet nem az erőssége: Pippa és James is komoly anyagi gödörbe került. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.