Elmondta a véleményét Détár Enikő produkciójáról Márió

Détár Enikő Márió
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A híres mulatós zenész is elmondta a véleményét Détár Enikő produkciójáról. Nyers őszinteséggel, de nem bántó szándékkal illette a híres színésznő előadását. 

Ahogy azt már megírtuk, Détár Enikő volt a Sztárban sztár első kiesője. A híres színésznő exkluzív interjút adott a Life.hu-nak, melyben elárulta, hogy véleménye szerint minek volt köszönhető a sikertelensége.

Most azonban Márió is mesélt a produkcióval kapcsolatban. Ő sem volt teljesen megelégedve a végeredménnyel:

Márió szerint Enikő nagyon szeretett volna megfelelni a feladatnak, de egy kicsit túltolta Forrás: Facebook/Márió, a harmonikás

"Ha még időben, élő adás előtt látom egyben az egészet, biztosan szóvá teszem, hogy itt-ott érdemes lenne finomítani a dolgon, mert számomra is elég paródiásra sikerült a produkció. Szerintem Enikő kiváló színésznő, de most rettenetesen zavarban volt és egy kicsit túltolta"

Détár Enikő - mint Márió, a harmonikás Forrás: tv2

De hozzátette, nem haragszik a sztáranyukára, hiszen biztos abban, hogy semmilyen rossz szándék nem vezérelte:

"Többször beszéltem Enikővel, és pontosan tudom, hogy nem akart kifigurázni. Szerintem benne kellő alázat és tisztelet van, csak egyszerűen valahol megcsúszott a történet. Ismerem a hátteret, elszánt volt, dolgozott az előadással, és ezért nem tudok rá haragudni" - írta meg a Lokál.

Nagy Alekosz 30 milliós perre készül a TV2 és Hajdú Péter ellenhttp://www.life.hu/sztarok/20170919-nagy-alekosz-30-millios-perre-keszul.htmlNagy Alekosz nagy perre készül, amelyben érintett Hajdú Péter, és a korábbi csatornája is. A celeb beszámolója szerint 30 millió forint a tét. TV + SztárokOrigoAleska szakított focista párjával: a Tinderen keresi új szerelméthttp://www.life.hu/sztarok/20170919-aleska-szakitott-focista-parjaval-a-tinderen-keresi-uj-szerelmet.htmlAleska tavaly áprilisban boldogan számolt be bimbódzó szerelméről egy focistával, de most újra egyedülálló. Emese most ismét társkereső oldalon próbálkozik, és nem kalandot keres. TV + SztárokThinkstockDemcsák Zsuzsa magánéleti gondok miatt volt furcsa az ATV reggeli adásábanhttp://www.life.hu/sztarok/20170919-demcsak-zsuzsa-ezert-volt-furcsa-az-atv-reggeli-adasaban.htmlZavartan és furcsán viselkedett Demcsák Zsuzsa az ATV reggeli adásában, érdekes kérdéseket tett fel Szanyi Tibornak és többször is megbotlott a nyelve. A műsorvezető eddig hallgatott, de most magyarázatot adott viselkedésére. TV + SztárokOrigoIsmét szakított VV Lóri és VV Dinahttp://www.life.hu/sztarok/20170919-szakitott-vv-lori-es-vv-dina.htmlA ValóVilágban szeretett egymásba VV Lóri és VV Dina, de való világban nem bírta a kapcsolatuk. Egyszer már szakítottak, de akkor adtak még egy esélyt a kapcsolatuknak. Most újra a szétválás mellett döntöttek. TV + SztárokOrigoMága Zoltán photoshopolt képét utánozza mindenki - Fotók!http://www.life.hu/sztarok/20170919-maga-zoltan-photoshoppolt-kepet-utanozza-mindenki.htmlKi tudja miért Mága Zoltán úgy döntött, közzé tesz egy közös fotót magáról és Barbra Streisandről. Persze messziről olrdított, hogy a kép nem igazi, amit szóvá is tettek a művésznek, de már nem lehetett mit tenni: egyre több sztár oldalán tűnik fel hasonló közös fotó. Mága Zoltán egy lavinát indított el... TV + SztárokOrigoRisztov Éva elmondta véleményét a luxusautókról, amiket Schobert Norbi nagyon szerethttp://www.life.hu/sztarok/20170919-risztov-eva-elmondta-a-velemenyet-schobert-norbi-luxusautoirol.htmlBochkor Gábor vendége volt többek között Risztov Éva és Schobert Norbi, a sportolónő pedig nem rejtette véka alá véleményét a luxusautókról, amiket Norbi nagyon szeret. Világosan megmondta, hogy neki nem lenne rá szüksége, mivel neki nincs mit meghosszabbítani. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.