Családjához tartott a burgenlandi autóbalesetben elhunyt magyar nő

2017.09.21. 08:30

Szörnyű autóbalesetben vesztette életét egy magyar anya: Burgenlandból igyekezett családjához, de egy híd betonpillérének ütközött. A nő holttestét több méterre a roncstól találták meg.

Burgenlandban dolgozott a magyar családanya, de mindig hazajárt. Azon a végzetes estén is gyermekeihez tartott, de egy borzalmas balesetben az életét vesztette. Este kilenc körül Nagyszetnmihálynál hajtott a kocsijával, ám elvesztette uralmát a gép fölött, árokba hajtott, majd egy híd pillérének ütközött. Semmi esélye nem volt a túlélésre, ugyanis az autó darabjaira hullott, a roncsok pedig kigyulladtak. Holttestét hosszas keresgélés után találták meg, jó pár méterre a roncstól egy bozótosban. A Vas megyei nőt mindenki siratja.

A jármű teljesen összroncsolódottForrás: Facebook/Feuerwehr Großpetersdorf

"Nagyon szép, kedves asszony volt, itt éltek a férjével, és bárki példát vehetett volna róluk, olyan szépen nevelték a gyerekeiket. Most is éppen hozzájuk tartott hazafelé, mindig olyan boldog volt, ha találkozhatott velük. Nincs olyan, aki ne siratná őt. Úgy tudjuk, hogy már egy ideje kint dolgozott, de mindig hazajárt. Nagyon aggódunk, az édesanyja ugyanis súlyos beteg, nem tudjuk, hogy meg merték-e mondani neki, mi történt. Reméljük, hogy az imádott unokái kedvéért erős lesz, és valahogy átvészeli ezt a szörnyűséget" - mondta a Blikknek egy ismerős. A lap a nő egyik rokonát is elérte, aki cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint száguldott autójával az elhunyt családanya. Bár az osztrák lapok azt írták, de nem igaz, hogy több mint kétszáz kilométeres sebességgel ment, ugyanis ismertük az autót, amit vezetett, és képtelen volt akkora sebességre, ezenkívül a kinti rendőrség is megerősítette, hogy nem hajtott olyan gyorsan" - mondta.

Burgenlandautóbalesethalál