Lelki terror alatt tartják társukat a Survivor játékosai: videó

2017.09.25. 11:07

Elképesztő megpróbáltatások elé került Adri, a Survivor egyik játékosa. A Holtak szigetén nem éppen leányálom az élet. 

Iliász jól sejtette, hogy Adri veszélybe kerülhet, ugyanis a törzsi tanácsról a fiatal lánynak kellett távoznia. 

A Holtak szigetén azonban nem éppen móka és kacagás az élet: többen is nekiestek a mit sem sejtő Adrinak. Főleg Gergő, de mások is úgy vélik, hogy sokak kiesésében játszott a lány nagy szerepet.

Egyelőre nem tudni, hogy Adri képes lesz-e kezelni a helyzetet, vagy sem?

Forrás: Red Lemon Media

A kíméletlen légkör és a nyílt agresszió hamar padlóra küldte Adrit, még az is felmerült, hogy talán jobban járna, ha magától adná fel a harcot. 

Két csapaszta osztva küzdöttek a Mandirigma törzs játékosai

Forrás: Red Lemon Media

A Mandirigma törzset a soron következő zsákmányszerzésen egy memória játék várja. Egy olyan megmérettetés, amely során azok is simán labdrába rúghatnak, akik nem éppen a fizikai erejükről híresek. Eközben az is kiderül, hogy a sűrű rengetegben egy védettségi amulett van elrejtve. Mindenki kétségbeesett keresésbe kezd, de azt nem tudják, hogy bizony nem minden arany ami fénylik. 

SurvivorRTL Klub