Ezért nem örököl semmit Hugh Hefner felesége

Forrás: AFP/2014 Getty Images/Charley Gallay -
halál Hugh Hefner öröklés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Többen is kapnak a hatalmas hagyatékból, de a szexi feleség nincs az örökösök listáján. 

Ahogy azt már megírtuk, 91 éves korában, az otthonában hunyt el Hugh Hefner. A média és a kultúra úttörőjeként tartják nyilván, aki 60 évvel ezelőtt útjára indította a Playboy magazint, majd azt követően sok minden mást is.

Hugh Hefner már előre eldöntötte kié lesz az öröksége Forrás: AFP/2014 Getty Images/Charley Gallay

Hefner felfoghatatlan vagyont gyűjtött össze, egész pontosan 43 millió dollárt, ami közel 12 milliárd forintnak felel meg. Ám a vaskos örökségből Hefner felesége, Crystal Harris semmit nem fog kapni. Kiderült ugyanis, hogy a házasságuk előtt szerződést kötöttek, amiben leírták, hogy az örökségét a 4 gyermekének és jótékonysági szervezeteknek adja - írta meg a DailyStar.

Az előzetes hírek szerint Hefnert a Los Angeles-i Westwood Memorial Parkban fogják eltemetni, Marilyn Monroe mellett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.