Így nézett ki 40 éve Pogány Judit és Molnár Piroska: fotó!

Pogány Judit Molnár Piroska
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pogány Judit és Molnár Piroska ma is Magyarország két meghatározó színésznője, ahogy 40 évvel ezelőtt is voltak. A két színésznő akkor is játszott és még most is játszik közösen darabban, erről tettek fel megható, előtte utána fotó!

Molnár Piroska és Pogány Judit pályafutásuk elején a Csiky Gergely Színházban játszottak közös darabban. Pogány Judit egy Ki mit tud?-nak köszönheti, hogy felvették a színházba, produkcióját ugyanis a teátrum vezetői is látták, és meghívták új előadásukba. Ugyan eleinte csak segédszínészként játszott, hamar a színház oszlopos tagjává vált. Molnár Piroska 1971 és 1978 között játszott a kaposvári teátrumban, ekkor szerepeltek közösen az Ahogy tetszik című előadásban is.


A két legendás színésznő később sem szakadt el egymástól, még 40 évvel később, a Macskajáték című darabban is közösen szerepeltek. A két előadás egy-egy pillanatáról készült felvételeket tették közzé a Facebookon, a két fotón nagyon meghatódtak a rajongók, több ezren lájkolták a képet!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.