X-Faktor Puskás Peti
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Puskás Peti az idei X-Faktorban szinte mindenkinek igent mondott, függetlenül attól, hogy igazi tehetség, vagy csak egy önjelölt "énekes", akinek a hangjával riogatni lehetne az embereket. Ennek pedig meg is lett az eredménye, olyan hat produkciót láttunk a mentorházban, amire nincsenek szavak.

- mondta Gáspár Laci, utalva arra, hogy kollégája csapatában, egy Bikicsunájra emlékeztető rapper, a Pumpedék sleppjéből az X-Faktorig jutó Snezi, néhány felejthető énekes és egy tényleg izgalmas és tehetséges operaénekes került be. Puskást is megérintették Gáspár szavai és az alábbi fotót tette ki az Instagram.

A The Biebers frontemberének nagy szerencséjére elég három énekesnek színpadra állnia az élő adásokban. Így lett a Feláldozhatókból egy csapásra Szupercsapat. Külön felhívnánk a figyelmet arra, hogy Hegedűs Péter mennyire hasonlít így, VV Attilára.

Házas pasival kavart Alexandra Burkehttp://www.life.hu/sztarok/20171008-hazas-pasit-szeretett-alexandra-burke.htmlÉrdekes, hogy Alexandra Burke a "rossz fiúkról" énekel dalában, miközben ő sem éppen egy angyal. Ezeket a pletykákat hallottad már róla? TV + SztárokOrigoMennyit tudsz Palvin Barbaráról? Kvízhttp://www.life.hu/sztarok/20170925-kviz-palvin-barbara-legnagyobb-rajongoinak.htmlOktóber 8-án ünnepli 24. születésnapját Palvin Barbara. Ideje tehát, hogy egy kvízzel ünnepeljük a magyarok egyik leghíresebb modelljét. Te mennyit tudsz Barbiról? Tedd magad próbára! TV + SztárokOrigoEgy cuki asszonykórus tarolt az X-Faktorbanhttp://www.life.hu/sztarok/20170923-igy-szerepelt-az-asszonykorus-az-x-faktorban.htmlA Rozmaring Asszonykórus tagjai 23 éve énekelnek együtt, de kétségtelen, hogy eddigi legnagyobb kalandjuk az volt, hogy jelentkeztek az X-Faktorba. TV + SztárokOrigoByeAlex: "Snezinek semmi hallása nincsen"http://www.life.hu/sztarok/20171008-ezt-kapta-snezi-az-x-faktorban.htmlA Pumpedékből ismert Snezi ismét elfelejtette a szöveget, ahogy a mentorok elé állt. De ez volt a kisebb gond, ugyanis totálisan más hangnemben énekelt, amin csak pislogtak a mentorok. TV + SztárokOrigoHová tűnt ByeAlex?http://www.life.hu/sztarok/20170907-eltunt-az-x-faktorbol-byealex.htmlNyakig ülünk majd a drámában szombaton. A következő X-Faktor epizódban ugyanis nem jelenik meg reggel a stúdióban ByeAlex, akit mentortársa és cinkostársa Gáspár Laci tucatszor próbál meg telefonon elérni. TV + SztárokOrigoFriss: Megszületett Mark Zuckerberg második lányahttp://www.life.hu/sztarok/20170828-megszuletett-mark-zuckerberg-masodik-lanya.htmlBefrissítette profilját a Facebookon Mark Zuckerberg, hiszen felesége életet adott második gyermeküknek. A kislány az August nevet kapta, és nagy örömmel fogadta nővére, a 20 hónapos Maxima.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.