Zalatnay Cini elárulta, kik nem álltak vele szóba a börtön után

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
Zalatnay Sarolta Kovács Katalin Zalatnay Cini börtön Presser Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zalatnay Sarolta 2004-ben vonult börtönbe csalás miatt, két évet töltött bent. Szabadulása után nehéz volt az újrakezdés, főleg úgy, hogy sokan elfordultak tőle. Cini elárulta, kik nem akartak már vele mutatkozni.

Két évet töltött börtönben Zalatnay Cini, szabadulása után pedig nagyon megcsappant a barátok száma. Sokan voltak ugyanis, akik már nem akarták tartani vele a kapcsolatot. Cini Kadarkai Endre műsorában vallott arról, milyen csalódások érték, miután kijött a börtönből, és el is mondta, hogy kik nem voltak hajlandóak vele együtt mutatkozni.

Zalatnay Saroltától sokan elfordultak Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Aki leghátrébb vonult, és nem igazán akart, az Presser Pici volt.

„Tuti, hogy meg lehetett volna telíteni egy Népstadiont. Kati egy őstehetség volt, és az a mai napig is. Tőle az volt a döbbenet, hogy azt mondta, hogy nem áll ki velem egy színpadra"

Singh Viki esett ki a Sztárban sztárbólhttp://www.life.hu/sztarok/20171009-kieso-shing-viki-sztarban-sztar.htmlSingh Vikinek kellett távoznia a Sztárban sztár legutóbbi adásából. Hogy szerinte miért rá esett a nézők választása,és hogy mit ígért meg szerelmének a műsor utáni éjszakára, erről mesélt a Life.hu-nak.TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoX-Faktor 2017: ők jutottak be az élő show-bahttp://www.life.hu/sztarok/20171009-x-faktor-2017-ok-jutottak-be-az-elo-show-ba.html Az elmúlt hétvégén megtörténtek a mentorházas válogatók: kiderült, kikért izgulahtunk ezután hétről-hétre az X-Faktorban. TV + SztárokOrigoVV Mici és Krisztián újra egy pár: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171008-vv-mici-es-krisztian-ujra-egy-par-foto.htmlMindenki látta kibontakozni Mici és Krisztián már-már pornóba fulladó villabéli kapcsolatát, ami a való életben is folytatódott, majd nagy port kavarva véget ért. Vagy mégsem? Úgy tűnik, újra egymásra találtak a szerelmesek. TV + Sztárok--Milla Jovovich is Budapesten van: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171008-milla-jovovich-is-budapesten-van-foto.htmlNagyot nézett az a rajongó, aki a piacon futott össze az Ötödik elem sztárjával. TV + SztárokOrigoPumped Gabo így kért bocsánatot attól, aki fontos neki: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171008-pumped-gabo-igy-kert-bocsanatot-attol-aki-fontos-neki-video.htmlPumped Gabo nagy szájáról és hatalmas izmairól híres, ám ezúttal egy másik oldalát is megmutatta: így kér bocsánatot, ha kell.TV + SztárokOrigoPuskás Peti kimaxolta a trollkodásthttp://www.life.hu/sztarok/20171008-puskas-peti-trollkodott.htmlPuskás Peti az idei X-Faktorban szinte mindenkinek igent mondott, függetlenül attól, hogy igazi tehetség, vagy csak egy önjelölt "énekes", akinek a hangjával riogatni lehetne az embereket. Ennek pedig meg is lett az eredménye, olyan hat produkciót láttunk a mentorházban, amire nincsenek szavak. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.