Verebes István a Facebookon magyarázza véleményét a szexuális zaklatásról

Forrás: Youtube/ATV -
Facebook vélemény Verebes István szexuális zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Verebes István az Egyenes beszéd című műsorban mondta el véleményét Marton László zaklatási ügyében, amiért aztán sokan támadták. Most a Facebookon szólalt meg újra.

Verebes István szerint vannak színésznők, akiknek meg lehet fogni a fenekét és vannak, akiknek nem. Véleménye igencsak megosztotta az olvasókat, ezért most úgy érezte, megint meg kell szólalnia.

"Véleményt mondani hívtak, mentem, mert nem gondolom, hogy óvakodnom kellene a nyilvános megszólalástól. Volt benne részem elég, gyakorlott vagyok "hatásaim" fogadására. Mérleget vonni most sem fölösleges, de csalóka. Ha komolyan veszem az elutasítást, gyalázkodást, komolyan kellene vennem a rajongást, a teljes körű elismerést is, amelyekből a duplája akad. Hát, így van ez!... Aki próbálja őszintén tálalni kételyeit, aki próbálja tudomásul venni a jogi, a lélektani, a társadalmi és szakmai elismertség más és másféle fajtáit, súlyait, mondjuk úgy: nehezékeit, és a morálisakat is, aki nem akar sem jóhiszemű, sem rosszindulatú lenni, aki a züllésben keresi és leli meg a békétlenséget, arra azt mondják: "mindenkinek meg akar felelni", meg azt is, hogy "megosztó személyiség". 1. Ki a francnak akarnék megfelelni ennyi idősen, ennyi munkás évtized után?! És nem én osztok meg másokat, dehogyis, mások osztják meg magukat egymástól, én csak hol egyikkel, hol másikkal nem értek egyet -, vagy éppenséggel érteni vélem, amit vélnek. Coda: megnyugtatásul: a helyzet nem romlik tőlem se, igaz, javulni sem képes...! - írta közösségi oldalán.

Elképesztő dolgokat mondott Verebes István a zaklatással vádolt Marton Lászlórólhttp://www.life.hu/sztarok/20171020-elkepeszto-dolgokat-mondott-verebes-istvan-a-zaklatassal-vadolt-marton-laszlorol.htmlAz Egyenes beszéd csütörtöki adásában kérdezték Verebes Istvánt, hogy mit gondol a Sárosdi Lilla nyilatkozatával kipattant zaklatási ügyről. A színésznő először még név nélkül vádolt meg egy ismert magyar rendezőt azzal, hogy zaklatta őt húsz évvel ezelőtt. Tegnap azonban megnevezte Marton Lászlót. TV + SztárokOrigo22 év házasság után válik Ewan McGregor és Eve Mavrakishttp://www.life.hu/sztarok/20171023-ewan-mcgregor-es-eve-mavrakis-22-ev-hazassag-utan-valik.htmlEwan McGregor félrelépett, rajtakapták egyik kolléganőjével, amikor az utcán csókolóztak. TV + Sztárok--Szakításáról vallott Dér Heni: ezért ment tönkre a kapcsolatahttp://www.life.hu/sztarok/20171023-szakitasarol-vallott-der-heni-ezert-ment-tonkre-a-kapcsolata.htmlVárkonyi Andrea a párkapcsolatokról beszélgetett a vendégeivel, amikor a zavaró szokásokra terelődött a szó. Dér Heni elárulta a Micsoda Nők! című műsorban, hogy volt már olyan kapcsolata korábban, ami pontosan emiatt ment tönkre. TV + Sztárok--Benny Hillt szexuális zaklatással vádolja Hazel O'Connor http://www.life.hu/sztarok/20171022-benny-hillt-szexualis-zaklatassal-vadolja-hazel-oconnor.htmlA nyolcvanas évek híres punk-királynője, Hazel O'Connor azt állítja, hogy Benny Hill zaklatta őt. TV + Sztárok--Kitűzte az esküvő napját Polyák Lilla és Gömöri András Mátéhttp://www.life.hu/sztarok/20171022-kituzte-az-eskuvo-napjat-polyak-lilla-es-gomori-andras-mate.htmlSokan nem hitték, hogy a 41 éves Polyák Lilla és a 16 évvel fiatalabb Gömöri András Máté sokáig együtt lesznek. Az Operettszínház művészei azonban már a gyűrűket is megvették. TV + SztárokOrigoSztárban sztár: Oláh Gergő esett ki a hetedik műsorbólhttp://www.life.hu/sztarok/20171023-sztarban-sztar-olah-gergo-esett-ki-a-hetedik-musorbol.htmlHetedik adásához érkezett vasárna este a TV2 népszerű műsora, a Sztárban sztár. Az ismert énekesek közül ismét távoznia kellett valakinek.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.