táncdalfesztivál Poór Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 73 éves Poór Péter, a 60-as, 70-es évek népszerű énekese volt. Ma pedig mág többet dolgozik, mint szakmája csúcsán.

Poór Péter nem pihen: rendszeresen fellép és tanít, de otthon is nagyon komoly feladatokat lát el. Ő ápolja feleségét, a 94 éves anyósát és annak 100 éves nővérét is. Fáradtságnak azonban nyoma sincsen, jó pár évet letagadhatna korából. Szinte minden napra jut egy fellépés és külföldre is sokszor hívják, de azokat most nem tudja vállalni.

"Nem volt ez mindig így, de mostanában több a teendőm, amióta a feleségem betegeskedik. Ezért nem tudok külföldi fellépéseket elvállalni. Régen háromszor is felléptem Berlinben a Friedrichstadt-Palastban, de Kanadába és az USA-ba is hívtak. Ma már több okból sem tudnám vállalni ezeket az utakat. A feleségem mellett gondját viselem az anyósomnak, aki 94 éves és a nővérének is, aki elmúlt százéves. Így hozta az élet" - mondta az egykori sztár a Borsnak. Poórnak szerencsére van segítsége is, rendszeresen megy hozzájuk szakképzett ápoló. Ebédet nem kell főznie, mert hozatják, de a reggeli és a vacsora az ő feladata. Ezen kívül mos, vasal, takarít, a sok házimunka tartja karban.

Mérhetetlenül csalódott az X-Faktor kiesője, Bereznay Dánielhttp://www.life.hu/sztarok/20171029-merhetetlenul-csalodott-az-x-faktor-kiesoje-bereznay-daniel.htmlA harmadik X-Faktorból párbaj nélkül kellett távoznia Berenay Dánielnek. Az előadó nagyon csalódott volt, hiszen szerinte nem csak rajta múlt a kiesés. A Life.hu-nak elmondta, szerinte mi volt a kiesés oka.TV + SztárokOrigoHázasodni készül az X-Faktor sztárja, Erdős Violahttp://www.life.hu/sztarok/20171029-hazasodni-keszul-az-x-faktor-sztarja-erdos-viola.htmlErdős Viola lett az X-Faktor harmadik adásának vesztese, miután a párbajt követően nem tudtak dönteni a mentorok, és a nézői szavazatok alapján ő kapta a kevesebb voksot. Terveiről, érzéseiről mesélt a Life.hu-nak.TV + SztárokOrigoX-Faktor 2017: Bereznay Dániel és Erdős Viola búcsúzott a harmadik show-bólhttp://www.life.hu/sztarok/20171029-bereznay-daniel-es-erdos-viola-bucsuzott-x-faktor-2017.htmlAz X-Faktor harmadik élő showjában a nézők és a mentorok döntése alapján Bereznay Dánielnek és Erdős Violának kellett búcsúznia. TV + SztárokOrigoÍgy búcsúzott Aradszky Lászlótól Koós János és Soltész Rezsőhttp://www.life.hu/sztarok/20171028-igy-bucsuzott-aradszky-laszlotol-koos-janos-es-soltesz-rezso-temetes.htmlAradszky László temetésén barátai és pályatársai közül Koós János és Soltész Rezső mondták a búcsúbeszédeket. Mindketten kiemelték, hogy nem tudnak elbúcsúzni, csak egy kis időre elköszönnek. Koós János hozzátette, nemsokára úgy is találkoznak.TV + Sztárok--Szexi képek készültek VV Miciről és Krisztiánrólhttp://www.life.hu/sztarok/20171028-szexi-kepek-keszultek-vv-micirol-es-vv-krisztianrol.htmlA ValóVilág óta sokat fogyott Mici, most szexi képeken pózol párjával, Krisztiánnal.TV + SztárokOrigoEltemették Aradszky Lászlót: Dévényi Tibor a szertartás után így búcsúzotthttp://www.life.hu/sztarok/20171028-eltemettek-aradszky-laszlot-devenyi-tibor-a-szertartas-utan-vallott.htmlA legendás lemezlovas, Dévényi Tibi bácsi is ott volt Aradszky László szombati búcsúztatásán a Szent István Bazilikában. Tibi bácsi a Life.hu-nak könnyek között vallott. TV + Sztárok--



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.